“És örülj ünnepeden” – Szukot a Szim Salommal a Szent István parkban

Az új, 5772. esztendőbe átérve közösségünk, a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség idén különleges ünnepre hívja tagjait, barátait és minden érdeklődőt október 13-tól 18-ig a Szent István parkba. Ott állítjuk fel szukánkat, ott mondjuk el az ünnep minden napján az áldásokat, lengetjük a lulávot, ott étkezünk, tanulunk és fogadjuk vendégeinket.

Szukot a betakarítás, a gyümölcsérés, a szüret ünnepe, a teremtett világ dicsérete. A teremtett világé, amely iránt felelősek vagyunk, amelynek egy modern nagyváros kényelmében is részesei vagyunk. Hagyományunk szerint ilyenkor ideiglenes sátorban gyűlünk össze, hogy hét napra vagy akár csak egy-két órára az októberi szabad ég alatt saját bőrünkön is megtapasztaljuk a természet közelségét.

Szukot ünnepén vendégeket fogadunk – meghívtuk Krisna-tudatú barátainkat, hogy velük közösen gondoskodjunk azokról, akiknek nincs fedél a fejük fölött vagy nem jut nekik minden nap kenyér az asztalukra. Az ünnep hét napján külön erre a célra felállított gyűjtőládában várunk tartós élelmiszer-adományokat a parkban és a Szim Salom Közösség zsinagógájában, hogy aztán a Krisna-tudatú hívők közössége eljuttassa a rászorulóknak. Az adománygyűjtésről részletes információk itt olvashatóak.

Szeretettel várunk a Szent István parkban október 13–18. között, minden nap!

RÉSZLETES PROGRAM

Október 13. csütörtök

18.00-18.30 Havdala, lulávlengetés

18.30-19.30 „Vándormeséink” – meséljünk egymásnak vándorlásainkról, utazásainkról, indulásainkról és érkezéseinkről. Hozzatok saját vagy kitalált mesét, történetet! Moderátor: Lovas Nagy Anna író, grafikus, mézeskalácsos.

19.30- beszélgetés, énekelgetés

Október 14. péntek

18.00-19.00 Kábálát Sábát istentisztelet – a Szombat fogadása a csillagok alatt

19.00-19.30 Édes-mézes, almás-kalácsos kidus

19.30- Test- és lélekmelegítő falatok és italok

Október 15. szombat

18.00-18.30 Havdala

18.30- „Játszva a jobb világért” – a Szim Salom Ifjúsági Csoport fergeteges társasjátéka a sokszínűségről. A pálya a park, a bábuk a szukot vendégei, az állomások pedig különböző progresszív értékrendű civil szervezetek aktivistái, akik a legváltozatosabb feladatok elé állítják a lelkes versenyzőket. Az eseményt együtt-örömködés és díjátadó zárja!

Október 16. vasárnap – Szim Salom Családi Nap

13.00-14.30 Piknikebéd kidussal, lulávlengetés

14.30-18.00 Családi program mozgással, tanulással és minden egyébbel, ami egy tökéletes és tartalmas naphoz szükséges. Ragadd el a gyermeked a számítógép elől, beszéld le anyukád az aznapi brazil szappanoperáról és a kutyát se felejtsétek otthon!

  • Rázzuk a lulávot, avagy az ünnep szimbolikája – ünnepi tanulás Kelemen Katalin rabbival
  • “Kompót” – mozgásos, kommunikációs játékok Záhonyi Enikővel és Feuer Yvette-tel
  • Szukotugrás ugróiskola
  • Sátorbarkács
  • „Mily szépek sátraid” – sátordísz-szépségverseny

Október 17. hétfő

15.30-16.00 Kidus, lulávlengetés

16.00-18.00 Önkéntesség, igazságosság, adományozási kultúra, környezettudatos életmód – kerekasztal beszélgetés a vallási közösségek társadalmi felelősségvállalásáról a Krisna-hívő lelkész, a muszlim tanító és a progresszív rabbi között.

A beszélgetés résztvevői:

Govardhana das, Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége

Kelemen Katalin rabbi, Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség

Sulok Szultán, Magyarországi Muszlimok Egyháza

Moderátor: Radvánszki Gábor

Október 18. kedd

15.30.16.00 Kidus

16.00-18.00 Jövőre díszítsd te a sátradat!

Mivel az ünnep utolsó napjaiban sem késő sátordíszeket, ajándékokat készíteni, az utolsó nap az alkotásé Rákosi Évával és Kovács Edittel, ügyeseknek és ügyetleneknek. Lehet papírmadarat készíteni, mécsest festeni, üveget dekupázsolni, körmönfont karkötőket készíteni.

A program letölthető PDF-formátumban itt.


Korábbi bejegyzés:

Következő bejegyzés: