Válasz Radnóti Zoltán rabbi nyílt levelére

Az alábbiakban a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség válasza olvasható, mellyel arra a nyílt levélre szeretnénk reagálni, amit Radnóti Zoltán rabbi a blogján tett közzé “Vannak célok, amikor össze kellene fogni” alcímmel.

Kedves Zoli rabbi, Tisztelt Hitközségi vezetők!

A Szim Salom Hitközség vezetői aggódva követik figyelemmel az iskolai hittanoktatás elvi és gyakorlati kérdéseit, és a zsidó szervezetek (Mazsihisz, EMIH) vonatkozó lépéseit. A zsidó vallás egységessége helyett a sokszínűségére helyezzük a hangsúlyt, azonban egyetértünk abban, hogy teljesen abszurd külön “zsidó” és “izraelita” kategóriákat képezni.

A zsidó gyermekek vallási oktatása kiemelt feladat mindannyiunk számára, azonban a Szim Salom jelenlegi anyagi helyzete nem teszi lehetővé széles körben végzendő képzések beindítását. Hogyan is kerültünk ilyen helyzetbe? Az egyházügyi törvény következményeként az SZJA egyházi 1% felajánlásoktól megfosztottak minket – ez éves költségvetésünk 25-33%-át fedte le – valamint ugyancsak erre hivatkozva a Magyarország Kormánya és a zsidó hitközségek közötti örökjáradék-szerződésből is kizártak minket.

A Szim Salom Hitközség jelenleg a hitközségi tagok kisiskolás gyermekei számára Talmud-Tóra (vasárnapi vallási iskola) oktatást folytat, ennek kibővítésével tudnánk fogadni a különböző iskolák diákjait.

Reméljük, hogy a progresszív-reform zsidó hitközségek hamarosan elnyerik-visszanyerik egyházi státuszukat.  Így megerősödve ezen kérdésben is egyeztetni fogunk a többi zsidó hitközséggel. Ez azonban a gyakorlatban csak a következő iskolai tanévkezdésre nyújthat reális megoldást.

 

Kelemen Katalin rabbi

Guba Gergely elnök

és a Szim Salom vezetősége

 


Korábbi bejegyzés:

Következő bejegyzés: