Vallásközi ételosztás a Blaha Lujza téren – Beszámoló

Post image for Vallásközi ételosztás a Blaha Lujza téren – Beszámoló

Hatékonyan zajlott a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége által szervezett október 18-i vallásközi ételosztás, és benne a Szim Salom részvétele. Az előzetes eligazítás nyomán mind a négyen, akik közösségünket képviseltük, tudtuk, mi a dolgunk, és a példás szervezés eredményeképpen problémamentesen teljesítettük azt.

Köszönjük önkénteseinknek, hogy vállalkoztak a feladatra. Igazi jó nap volt, ami alkalmat adott egymás jobb megismerésére is.

Óriási élmény volt benne lenni egy ilyen akcióban, és azt tapasztalni, hogy aktívak lehetünk, a tikkun olam és a vallásközi együttműködés szellemében a gyakorlatban hozzátehetünk valamit a társadalmi szolidaritás építéséhez.

Két és fél óra leforgása alatt kb. 1500-1800 embernek osztottunk ki élelmiszercsomagot és meleg ételt.

Bár olykor nem volt könnyű szembesülni a rászorultság különféle arcaival, mégis sok vidámságot is hozott, hogy a legkülönbözőbb egyházak, közösségek képviselőivel lehettünk együtt, válthattunk szót a közös munka közben.

A jelenlévő közösségek a következők voltak: az ötletgazda Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, a Buddhista Misszió Arya Maitreya Mandala, a Magyarországi Karma-kagyüpa Közösség, a Magyarországi Muszlimok Egyháza és a Magyar Iszlám Közösség.

Közülük sokakkal már találkoztunk korábban, de az ilyen tevékenység közben azokkal is könnyű és jó élmény volt rövid beszélgetéseket folytatni, akikkel aznap ismerkedtünk meg. Mindenki szorgalmazta, hogy maradjunk kapcsolatban és csináljunk közös programokat, akciókat. A közeljövőben szeretnénk a különböző közösségek képviselőit meghívni a Szim Salom zsinagógájába.


Korábbi bejegyzés:

Következő bejegyzés: