Három közösség közös szolidaritási sáháritja a menekültekért

2016. október. 1-én a Dor Hadas Budapest, a Szim Salom Hitközség és a Bét Orim Közösség, a három progresszív irányultságú zsidó hitközség közös sáhárit istentiszteletet tartott a menekültekért. A zsidóság alapeszméi közé tartozik az idegenek, a menekültek befogadásának gondolata. Ezen a sábáti istentiszteleten, melyen együttműködött Kelemen Katalin rabbi (Szim Salom Hitközség), Dr. Raj Ferenc rabbi (Bét Orim Közösség) és Schönberger Ádám (Dor Hadas), megszólaltak más világvallások képviselői, így Dr.Szent-Iványi Ilona unitárius lelkész, Dr. Varga Gyöngyi evangélikus lelkész (írásban), valamint Sulok Zoltán, a Magyarországi Muszlimok Egyházának elnöke; és a menekült-ügyben személyesen érintettek is, így Mussa Kilam eritreai menedékkérő és Balta Flóris egyetemi hallgató, aktivista, aki családja múltjáról és a menekültek segítéséről beszélt.

(Fotó: Szilágyi Anna [3.] és Mindenki Joga Radio Show [1., 2.])

Az alábbiakban az elhangzott beszédek, üzenetek közül olvasható néhány.

 

Mussa Kilam, menedékkérő Eritreából:

Thank you for inviting me here today. I came here today as a guest to speak about the current situation in Hungary and the racist propaganda around the referendum. We need more humanity to face the challenges of this situation.

There are 7 billion humans in this world but still there is less and less humanity.

It’s not easy to leave the place you call home and to leave those you love behind for a reason of life or death. To become a refugee is not a choice like one morning you say : “I want to be a refugee in Hungary.”

We are all refugees or migrants. Some may agree and some may not that is the beauty of being human.

I am not a philosopher and don’t want to be one . But I’m wise enough to know that we have all come from somewhere. And if I go back on time we are all children of Adam and Eve.

What I want to say today to the lovely Hungarian people is: Blame the ones who made us refugees, the ones who made our lives terrible but don’t blame us .

Love, peace and unity.

Dr. Szent-Iványi Ilona, unitárius lelkész:

Kedves Zsidó, Muszlim és Keresztény Testvérek!

Több mint 10 éve aktívan veszek részt a Keresztény Zsidó Társaság és a Tanács munkájában. Vallástudományi doktori dolgozatom témája is a vallásközi párbeszéd volt. Mint szabadelvű, progresszív keresztény protestáns teológus és lelkész a teremtésből fakadó testvériség érzését, a szolidaritást, az együttérzést, a cselekvő irgalmasságot hirdetem. 

Az egyházak, minden emberhez szóló küldetésük miatt, nem kapcsolódhatnak be egy-egy politikai párt kampányába. Az pedig különösen elszomorít, hogy a szavazást megelőző kampány résztvevői tudatosan építettek alantas emberi indulatokra, az előítéletre és eszközül használták a gyűlölet szítását. A rászoruló ember megsegítésének jézusi kötelezettsége vonatkozik ránk. 

Mi az irgalmasság felelőssége egy ilyen krízis-helyzetben? 

A rászoruló embereken segíteni kell. Nem lehet folyamatosan csak a segítségnyújtás kockázatáról beszélnünk. A jézusi etika, a szeretet megélése nem kockázatmentes dolog. Jézus értelmezésében nem lehet csak a biztonságra törekedni. A Bibliában az irgalmas samáriairól szóló történet a maga korában egy kifejezetten provokatív tanítás volt. Jézus egészen kiélezve mutat rá benne arra, hogy a tradicionális gondolkodás a hétköznapi életben hogyan tud időnként csődöt mondani. Kellő iróniával fogalmazza meg ezt a példázatot, ahol hivatalból segíteni köteles embereket mutat be, akik ezt nem teszik meg. Ezzel szemben egy olyan személyt állít példaként mások elé, akiből nem néztek ki semmi jót akkoriban, egy közösségen kívüli csoportot képviselt az illető. 

„Jézus az irgalmasságot nem csak úgy mondja, mint egy opciót, vagy mint egy okostelefonos applikációt, amit vagy letölt az ember vagy nem. Jézus egyértelmű: a keresztény ember csak irgalmas lehet. Irgalmas samaritánus, vagy – hogy az aktuális kontextust még erősebben kifejezve – egy kis szójátékkal éljek: irgalmas magyaritánus.” (Gáncs Tamás)

Az egyistenhívő, monoteista vallások hívei együtt kell, hogy hallassák a hangjukat a gyűlölet, az előítéletek és a kirekesztés ellen, a szeretet, az irgalmasság, a szolidaritás mellett. 

Fájdalommal tölt el a növekvő mértékű idegengyűlölet, a szélsőséges rasszista eszmék terjedése, amely egyre gyakrabban csap át tettlegességbe is. Számos muszlim nőtestvérünk panaszkodik arról ma Budapesten, hogy fejkendős öltözetben, buszmegállókban, az utcán inzultus éri őket.

A kereszténység kis közösségekből álló mozgalomnak indult. Európában a 7. századtól kezd terjedni a kereszténység, a Skandináv országok lakói Kr.u. 1000 körül, a magyarok őseivel együtt térnek át a keresztény hitre. Vallástudományi szempontból nehéz „keresztény Európáról” beszélni, teológiailag zsidó-keresztény hagyományokkal rendelkező kontinensként szoktuk értelmezni Európát, amely nagyon sok más hatásból is táplálkozik. Ne feledjük az Ibériai félsziget déli részén kialakult közel 800 éves muszlim kalifátus jelenlétét (Kr.u. 712-1492), ahol zsidók-keresztények és muszlimok éltek nagy számban együtt, többnyire békésen, vagy a tőlünk délre található Balkán régióban, ahol 1371 óta jelen van az iszlám Albánia, Koszovó, Macedónia és Bosznia térségében. 

A protestánsok évszázadok óta arra rendezkedtek be, hogy a gyülekezeti tagok többnyire autonómok. A protestáns egyházfők nem mondják meg, hogy mire, vagy kire kell szavaznia a gyülekezeti tagoknak. Hitéleti kérdésekben világos útmutatást adnak a híveknek, politikai témákban viszont nem nyilatkoznak. 

Legyél irgalmas a jövevénnyel, mert ne feledd el, hogy te is jövevény voltál a világon valamikor. – figyelmeztet a Szentírás. Hálásak lehetünk az Örökkévalónak, hogy mi jobb helyzetben élünk sokaknál, de ebből nem az következik, hogy belérúgunk a segítséget kérőkbe! Aki többet kapott, többet ért el, annak hitből fakadó kötelessége, hogy adjon másoknak is, a rászorulóknak!

Az Örökkévaló áldja meg mai együtt imádkozásunkat!

Édes-mézes új évet kívánok! Sáná tová!

Dr. Raj Ferenc, a Bét Orim Reformzsidó Hitközség rabbija:

A hetiszakaszból választott Tóra-tanításom az Isten emberekhez intézett igéjének közelségéről beszél: „Mert ez a micvá, melyet neked ma parancsolok, nem elérhetetlen neked és nem távoleső. Nem az égben van az, hogy mondanád: Ki száll föl számunkra az égbe, hogy elhozza nekünk és hirdesse azt nekünk, s megtegyük; Se nem a tengeren túl van az, hogy mondanád: Ki megy át számunkra a tengeren túlra, hogy elhozza nekünk és hirdesse azt nekünk, s megtegyük; hanem közel van hozzád az ige nagyon, szádban és szívedben, hogy megtegyed.” (Deuteronomium 30:11-14)

A „micvá” szót szövegünk első mondatában szándékosan nem fordítottam magyarra, mert itt ebben a kontextusban nem parancsolatot jelent, hanem ahogy a hagyomány alapján a héber Biblia modern kutatói is értelmezik az egész Tórát. Különösen ma, a menekültekkel való szolidaritás szombatján fontos emlékezni arra, hogy Mózes öt könyvében a legtöbbször, talán harminchatszor említett parancsolat előírja, hogy, az idegennel, a jövevénnyel jól kell bánni. Pár héttel ezelőtt augusztus legvégén olvastuk a Tórában: „Szeressétek a jövevényt/a menekültet, mert jövevények/menekültek voltatok Egyiptom országában.” (Deuteronomium 10:19)

Mi zsidók a menekültek népe vagyunk. Anyai nagyszüleimet elűzték Lengyelországból; én mint kétéves kisgyermek lettem menekült itt Budapesten, saját szülőhazámban a nyilas uralom alatt, majd újra 1972-ben, amikor én, a fiatal rabbi a kommunista diktatúra elől kényszerültem disszidálni. Nekem szerencsém volt, mert az Amerikai Egyesült Államokban tárt karokkal vártak és ott hazára találtam. Emberi kötelességünk segíteni a menekülteket. Ezt kívánja tőlünk a Tóra, az isteni ige, ami nagyon közel van hozzánk, a szánkban és a szívünkben, hogy megtegyük.

Dr. Varga Gyöngyi evangélikus lelkész:

(az üzenetet fölolvasta Berki Judit, a Szim Salom tagja)

Tisztelt Ünneplő Közösség, kedves egybegyűltek! Sábát sálom!

A Magyarországi Evangélikus Egyház lelkésznőjeként és az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetség tanszékének tanáraként szeretném néhány gondolattal köszönteni „a hitben idősebb testvéreimet” ezen a szombati Ünnepen. Mivel személyesen nem lehetek részese az Istentiszteleti közösségnek, lélekben és imádságban gondolok Önökre – az Örökkévaló áldását, jelenlétének örömét kérve.

A zsidóság és a kereszténység együtt vallja, hogy az Örökkévaló, a Szeretet Istene velünk együtt úton lévő Isten, aki osztozik emberlétünk történéseiben, küzdelmeiben, és megmentőnkként, felszabadítónkként áll mellettünk. Isten irántunk való hűsége és szolidaritása zsidó és keresztény hitünk alapja.

A zsidóság alapeszméire épül a názáreti Jézus tanítása a „kicsinyek” elfogadásáról, befogadásáról. Ő a tisztaság és szentség uralkodó ethosza helyett elsősorban az együttérzés és szolidaritás etikai imperatívuszát képviselte.

Evangélikus lelkészként fájdalommal és szomorúsággal tölt el, hogy történelmi keresztény felekezeteink többre becsülik államilag szavatolt anyagi biztonságukat, az elitista vallásosság kényelmes kereteit, mint a felelős szeretet cselekedeteit, az Örökkévaló elénk adott útját. Megdöbbenve tapasztalom, hogy egyháztagjaink között milyen fogékonyság van az idegengyűlölet, a kirekesztés attitűdje iránt, és mekkora támogatottsága van körükben az ellenség-képek építésének, megszilárdításának. Mindezzel tevékenyen járulnak hozzá emberi környezetünk „elsivatagosításához”.

Örömmel tölt el ugyanakkor, hogy a Kiáltók hangjai mégis megszólalnak a pusztában: hiszen a puszta – a „midbar” – a bibliai hagyományban az Ige: a „dabar” helye. Ez a dinamikus Szó lendíthet bennünket mozgásba, indíthat együtt-cselekvésre mindazokért, akikkel ezekben a hónapokban jövevényekként, idegenekként, vándorokként találkoztunk és találkozunk.

Hiszem, hogy áldás kíséri mindazok erőfeszítését, akik tenni akarnak a Másikért, aki „olyan mint én”. Hiszem, hogy a jó szavak, a hiteles megszólalások, emberségünkből fakadó felelős tetteink utat készíthetnek mindazok felé, akik most valóságosan is úton vannak – emberpróbáló körülmények között, kerítések tövében várakozva, és rideg bizalmatlansággal, gyűlölettel találkozva.

Most értük imádkozunk. Az Örökkévaló erősítsen meg bennünket. Ámen.

Balta Flóris egy személyes történeten keresztül azt mutatta meg, hogy mi is könnyen lehetnénk a menekültek helyében. Örmény dédanyjának, Nanar Sevan Barsamjannak az 1915-ös törökországi mészárlásról szóló naplójából olvasott föl, hogy figyelmeztessen: mi azért is vagyunk itt, hogy más kimenetelt, más arcot adjunk ennek a történetnek.

Naplórészlet:

“Gyerek voltam, mikor ez történt, de emlékszem, hogy elhagytuk Zejtunt. A falunk neve Ajketsa volt, Zejtun megyében. Az édesanyám gyönyörű nő volt. 5 gyereke volt – mindet elvesztette, a végén meghalt ő is. Egyedül én maradtam életben az unokatestvéremmel.

A törökök jöttek, és mindenkit kihajtottak a faluból. Ostorral hajtottak bennünket. A kezünket hátrakötötték. Magas, laktanyákhoz hasonló helyeken gyűjtöttek minket össze. Teljesen levetkőztettek minket, meztelenül álltunk, mint amikor megszülettünk. Aztán kitörték valakinek a kezét, egy másiknak a karját, megint másiknak a lábát, fejszékkel és tőrökkel törték ki. Mögöttem egy kisfiú, akinek a karját törték, sírva hívta az anyját, de addigra ő már meghalt egy fejszecsapás miatt. Ez a hely volt Deir ez-Zor.

A sivatagban éjjel nagyon hideg van. Egymáson feküdtünk, hogy meg ne fagyjunk. Reggel megint jöttek, és újra kezdték, a vízbe dobálták a holttesteket. Mert ez egy barlangban történt, alatta pedig a Kabur folyó folyt. Aztán levágták megint valaki fejét, valaki lábát, valaki kezét. A darabokat összegyűjtötték egy halomban a földön. Volt, aki még nem volt halott, de a csontjai össze voltak törve, vagy a végtagjai helyén csonkok lógtak. Néhány ember sírt, mások sikoltoztak. Vérszagot lehetett érezni – ez émelyítő volt, másrészt mindannyian éhesek és kimerültek voltunk. Az életben maradottak a halottak húsát ették.

A törökök halomra dobáltak embereket nap mint nap, és ütötték, kaszabolták a még élő embertömeget. Mikor már mindenki halottnak tűnt, néhányan, akik csodával határos módon életben maradtak, mindegyik tiszta vér, előmásztak a holttestek alól, az összeszabdalt emberek maradványai alól. Kitántorogtak a vértócsákból.

Akik a barlang szennyezett vizéből ittak, azoknak megduzzadt a hasa, és hamarosan meghaltak.

Aztán kijöttem a barlangból a fényre és elindultam. Senki nem volt velem, de akkor eszembe jutott, hogy nekem magammal kell vinnem Talinkát, az unokatestvéremet. Senkim sem volt már rajta kívül, úgyhogy azt mondtam magamnak, hogy mostantól testvérek vagyunk. Visszamentem a barlang közelébe, és egy napon át ültem egy bokor mögött. Csak ültem, és lestem a Talinkát, hogy kimegy-e a barlang vizéhez kétségbeesésében. És amikor kijött, megdobtam egy kis kaviccsal, amit a porban találtam. Sajnos ijedtében szaladni kezdett, amit észrevettek a törökök, úgyhogy akkor kiszaladtam a tüskebokor mögül, hogy meglásson, és legalább egyirányba szaladjunk. Szaladtunk a fényben, nem mertünk hátra nézni, nem tudom mi történt, csak hogy kilométereket szaladtunk. Hamarosan láttunk egy arab pásztort. Ő megsajnált, és tejet adott nekünk, hogy igyunk. Ittunk. Aztán a sátrába vitt, és ennivalót adott. Ettünk. Valamivel jobban éreztem magam. Aztán Marasba vitt mindkettőnket, és odaadott a német árvaháznak, ahol tanulhattunk.

Amikor Aleppóba jöttünk, úgy emlékszem, nagy zűrzavar volt. Aleppóban befogadtak bennünket, de én akkor már el akartam menni Amerikába. A Talinka ott maradt, én nekiindultam egy konvojjal. Ezeknek állítólag az USA volt a céljuk. Mikor Magyarországra értünk, azt sem tudtam, hogy hol vagyok egyáltalán. Itt aztán a Cabdebo családhoz kerültem, akik rosszul beszéltek örményül, így én se haladtam gyorsan a magyartanulásban, de itt élek azóta is. Később kétszer is meglátogattam Aleppóban az unokatestvéremet. 45 után először. Több mint 20 évig nem találkoztunk.

Valamikor valahol arról is olvastam, hogy akkoriban – a menekülésemkor – az Amerikába utazó örmény lányokat útközben rabszolgának adták el, talán ezt kerültem el akkor, amikor elveszett a csomagom, és pénz híján nem tudtam tovább menni.”

Sulok Zoltán, a Magyarországi Muszlimok Egyházának elnöke:

A Könyörületes és Irgalmas Isten nevében, dicsőség a teremtmények Urának, áldás és béke az Isten Küldöttére.

Tisztelt Közösség!

Köszönöm a meghívást erre az alkalomra. Nagyon röviden, három gondolatot szeretnék megosztani Önökkel:

1. Az iszlám tanítása szerint az emberiség egyetlen családot alkot, ahol minden ember – bőrszínétől, nemzetiségétől, születési helyétől függetlenül – testvére a másik embernek. Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Ti emberek! Az Uratok és az apátok egy. Mindnyájan Ádám fiai vagytok és Ádám porból lett teremtve.” Illetve azt is tanította a Próféta (béke legyen vele), hogy „Egyetlen embernek sincs előjoga egy másikkal szemben, csakis a jótettek által.”

Ezért emberként felelősek vagyunk embertestvéreinkért! Nem nézhetjük tétlenül a szenvedésüket és főleg nem lehetünk a szenvedés okozói!

2. Allah figyelmeztet bennünket a Koránban, hogy mindenünk, amink van, az Tőle, az Ő kegyelméből van, mert mi is árvák, elveszettek, szűkölködők voltunk és bármikor azok lehetünk. Allah azt mondta a Koránban: „Nem talált-e téged árvának és adott menedéket? És nem lelt-e elveszettnek és vezetett téged? És nem talált-e szűkölködőnek és tett gazdaggá?” (Korán 93: 6-8)

Ezért Allah megparancsolta a jó bánásmódot: „Ezért az árvát ne nyomd el! És aki kér, azt ne űzd el! És beszéld el Urad kegyét!” (Korán 93:9-11)

3. Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Nem lehet hívő egy ember addig, amíg nem szeretné s testvérének, amit önmagának szeretne.”

Minden ember igazságra, méltányosságra, kedvességre, jó bánásmódra és biztonságra vágyik. Adjuk meg ezeket embertestvéreinknek is, mert ez vallási és emberi kötelességünk! Adjuk meg ezeket embertestvéreinknek, hogy hívők lehessünk!

Köszönöm szépen a figyelmet!


Korábbi bejegyzés:

Következő bejegyzés: