A NÉGYFAJTA NÖVÉNY – részlet a szukkoti tanulásunkból

Október 13-án, vasárnap Szukkotot ünnepeltük Kelemen Katalin rabbi vezetésével a Bálint Ház tetőteraszán, az őszi szabad ég alatt.
Az istentisztelet után mézes-almás kidussal, lulávrázással folytattuk, majd fárbrengennel: énekléssel, beszélgetéssel, lakomával és iszogatással  zártuk az estét.

Részlet a szukkoti tanulásunkból:

„A négyfajta növény”

A díszfa gyümölcse, az etrog Izraelt jelképezi. Ahogyan az etrog ízes is és illatos is, ugyanúgy Izrael népében vannak olyanok, akik tudásban és jócselekedetekben egyaránt gazdagok. A pálmaág, a luláv is Izraelt jelképezi: ahogy a pálma gyümölcse ízes, de nem illatos, ugyanúgy Izrael gyermekei között is akadnak tudásban gazdagok, de jócselekedetben szegények. A sűrűlombú fa, a mirtusz is Izraelre vonatkozik: ahogyan a mirtusznak nincs íze, de van illata, ugyanúgy Izraelben vannak olyanok, akik nem tanult emberek, de sok jócselekedetet hajtanak végre. A fűzfa ága pedig szintén Izraelt jelenti, hiszen a fűzfának sem íze, sem illata nincsen – és Izrael népében is akadnak olyanok, akik sem tudással, sem jócselekedetekkel nem rendelkeznek.
Mit tesz tehát velük az Örökkévaló? Az Örökkévaló így szól: Legyenek mindannyian egy csokorba kötve, így engesztelést hoznak egymás számára.

Vájjikra Rábá 30:12

 

 

Akik este 10 óráig maradtak énekelni…


Korábbi bejegyzés:

Következő bejegyzés: