AZ ÚJ MEGÉLÉSE

Sábbát Há-Chódes

Kelemen Katalin rabbi dróséja és áldás az újholdra

Ez a szombat különleges nevet visel: Sábbát Há-Chódes – A HÓNAP-ot, Niszánt megelőző sábbát. Niszán az első hónap a héber naptárban, amelyben a természet újjászületését és a Szűkösségből (Micráim) való kiszabadulásunk Peszach ünnepét ünnepeljük. A ‘chódes’ szó a ‘chádás‘-sal kapcsolatos, jelentése: ‘új’.

Milyen találó egybeesés ez mostani lelkiállapotunkkal! A világjárvánnyá duzzadt új csapás idején nap mint nap olyasmit élünk meg, amit eddig még soha. Mindennapi életünk alapkereteinek és rutinjainak időleges összeomlása percről percre új, kreatív döntéseket igényel tőlünk.

Én is azok közé tartozom, akik azt vallják, hogy életünk legkülönfélébb tapasztalatai – az örömteliek úgy, mint akár a legszomorúbbak, legnehezebbek – arra is szolgálnak, hogy tanuljunk valami számunkra újat belőlük.

Sábbát Há-Chódesnek saját külön haftarája, prófétai olvasmánya is van: Ezékiel 45:16-46:18. Ezékiel a babilóniai fogság prófétája volt, a száműzöttek szellemi vezetője, misztikus álmok és víziók költője. Azt is tanítja ugyanakkor, hogy a judaizmus fennmaradásához és a visszatérés utáni élet normalizálásához jól működő államstruktúra és pontosan szabályozott rítus szükséges. Ezek a fejezetek minden részletre kiterjedő utasításokat adnak arra vonatkozóan, hogy a Jeruzsálemben újjáépítendő Templomban majd hogyan folyjék az ünnepi áldozatok elhelyezése, a nép tagjainak benn tartózkodása, leborulása, a Szentek Szentjének megközelítése.

A következő sorokon akad meg a szemem.
“Ha az ország népe járul az Örökkévaló elé az ünnepeken, aki az északi kapu felől jön leborulni, az távozzék a déli kapu útján, aki pedig a déli kapu felől jön, az távozzék az északi kapu útján. Ne távozzék azon a kapun át, amelyen jött, hanem a szemben lévőn távozzék.” (Ezékiel 46:9)

Előzzük meg a kaotikus túlzsúfoltság, a nyüzsgő tömeg kialakulását – rendelkezik a korabeli média. Így biztosítjuk azt, hogy ki-ki a saját tempójában, ünnepélyes méltósággal vonulhat a Szentek Szentje felé, zavartalanul, gondolataiba mélyedve. Szinte biztos, hogy megvolt köztük a két méteres távolság.

Elképzelem magunkat, a mi mai vonulásunkat a mindenkori Szentély nagy terében. Az utcák, a közterek üressége, a külső élet nyüzsgésének leállása belső lecsendesülésünkhöz vezethet. Talán elgondolkodunk azon, hogy a “normális” életünkben minket érő milliónyi inger közül mire lesz szükségünk, és mitől válhatunk meg örökre. Teret engedünk magunkban a tisztább, lényegibb gondolkodásnak, a befelé fordulásnak, elmélyülésnek – a káváná-nak – így igyekezvén a bennünk lévő Szentek Szentje felé.

A kényszerű vagy önkéntes karanténban, másoktól való elszigetelődésünkben kapcsolataink is tudatosabbá válhatnak, megmérettetnek. Kipróbáljuk és megtapasztaljuk értéküket – kivel mi a kevés, mi a sok, mi a megfelelő médium. Felértékelődik bennünk a kölcsönösen támogató gesztusok jelentősége.

És végül: a fizikai kontaktustól való megfosztottságunk idején alig várjuk és nagyon meg fogjuk tudni becsülni azokat az időket, amikor majd ismét szemtől-szemben mosolyoghatunk egymásra és ölelhetjük meg egymást.

 

Áldjuk meg a virtuális térben együtt – aki teheti, szombat délben, amikor a sáchárit istentiszteleten sor kerülne rá – Niszán hónap újholdját a Ros Chódes áldással.


Korábbi bejegyzés:

Következő bejegyzés: