KÉRDEZZÜNK MÁSKÉPP

 

Kelemen Katalin rabbi dróséja a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség Ros Hásáná istentiszteletén hangzott el, 2020. szeptember 19-én.

 

„Chádés jáménú k’kedem”
Újítsd meg a napjainkat, mint régen…” – énekeljük, amikor a Tóra-olvasás után visszatesszük a tekercset a Tóraszekrénybe.

Ez az évkezdet különbözik minden eddigi – általunk megélt – évkezdettől. Talán soha nem volt nagyobb szükségünk friss energiákkal való feltöltődésre, megújulásra, mint a világjárvány vészterhes időszakában. Hisz oly sok erőre van szükségünk – a betegeknek a gyógyuláshoz és mindannyiunknak ahhoz, hogy ne adjuk át magunkat a letargia, depresszió, szorongás és pánik hullámainak.

Nekünk, zsidóknak mindennapi megújulásunk fő forrása a szent szövegeinkkel való foglalkozás. Szellemi-lelki megújulásunk részeként ma egy meglepő, új, fordított viszonyulást ajánlok a Tórához.
A rabbinikus hagyományban gyökerező tanulási módszerünk szerint a Tóra nyitott kérdések sorozata, ránk pedig az interpretáció, a válaszok megadása vár. Fordítsuk meg ezt a szemléletet! – javasolja Bráclávi Náchmán gondolata alapján Adin Steinsaltz rabbi.* Hagyományunk szövegei válaszokat tartalmaznak. Nekünk, az olvasóknak, tanulóknak pedig a kérdéseket kell megfogalmaznunk, amelyre az adott szöveg vagy rítus a válasz. Például ne azt kérdezd: Miért tartunk sábbátot? Hanem ezt: Mi az a kérdés, amire a sábbát-tartás a válasz. Így néha a megértés mélyebb szintjeire juthatunk.

Próbáljuk ki a játékot a Ros Hásánára hagyományos szövegen, 1Mózes 21. fejezetén, amelyet az imént olvastunk a Tórából.
Az Ősanyák és Ősapák történetében itt egy drámai fordulathoz érünk. Sára nem tud kitörni az irigység, féltékenység önző, szűk köreiből. Attól való félelmében, hogy a másik asszony gyermeke majd elveszi az ő fia jussát, gyalázatos tettre veszi rá férjét: Hágár és Ismael száműzésére a pusztába. Eddig – sajnos – nagyon is emberi a történet. De ezután megdöbbentő fordulatot vesz. Isten engedélyezi Ábrahámnak ezt a lépést.

Mi lehet az a kérdés, amire a cselekménynek ez a fordulata a válasz? Bennem a következő kérdés fogalmazódott meg: Tévedhet-e, hozhat-e hibás döntést Isten?
Miért fontos ez a kérdés? Mert ha belefér Istenképünkbe az, hogy Isten hibázhat, akkor könnyebben megengedhetjük magunknak: az Ő képére teremtett teremtményének is a hibázást. Akkor magunkkal szemben sem kell elvárnunk azt, hogy életünk minden pillanatában tökéletesek legyünk.

Jonathan Slater rabbi az Institute for Jewish Spirituality tanára a következő meditációs folyamatot írja le saját tapasztalataként, és a mi figyelmünkbe is ajánlja.
„Amikor a tévedéseimmel, vétkeimmel konfrontálódom, egy belső impulzust érzek a kimagyarázkodásra, arra, hogy valaki mást hibáztassak érte, hogy kifogásokat találjak arra, hogy én miért nem vagyok bűnös. Amikor ezt észreveszem, akkor megpróbálok megállni egy pillanatra és átérezni a szégyen, a magam iránt érzett harag hullámát, azt a fájdalmat, amit valaki más megbántása fölött érzek. Nagyon kellemetlen állapot, nem csoda, hogy el akarom kerülni. De utána megállhatok egy pillanatra azért is, hogy együtt érezzek magammal, a saját fájdalmammal, haragommal – amiből azután elfogadás, megbékélés születik – a tesuva, új útra lépés lehetősége.”**
Ebben a folyamatban segíthet egy időnként hibát elkövető Isten képe.

Mint ahogy narratívánkban is a következő cselekményszálak felfoghatók Isten tesuvájaként. A történet csúcspontján a halál közelsége túlélésbe fordul: Isten közbelépése következtében Hágár és a gyermek Ismael megmenekülnek. „Ne félj, Hágár, mert meghallotta Isten a fiú hangját, onnan, ahol van.” (1Mózes 21:17) Arról a helyről, ahol és amiben a fiú éppen van, testi és lelki, teljes külső és belső valóságában.
Ehhez a szövegrészhez én ezt kérdezném: Mi teszi lehetővé a túlélést, a tragédia életbe fordítását? Mi Isten megtérésének és a mi lehetséges megtérésünknek az eszköze? S a válasz erre a kérdésre: a másik fél teljes élethelyzetének és érzéseinek a megértése, és az ebből fakadó őszinte együttérzés és jóvátétel.

Bár képesek lennénk arra, hogy megújulásra kész, nyitott szívvel és aggyal éljünk! 5781 első napján ezért imádkozom.

—–

*Rodger Kamenetz: Stalking Elijah, Harper San Francisco, 1997 p. 126.
**www.jewishspirituality.org


Korábbi bejegyzés:

Következő bejegyzés: