Salamon Tamás rabbi üzenete Jom Kippúr alkalmából

Hogyan viszonyulunk Yom Kippurhoz 2021-ben- az egyik legnehezebb és legfurcsább év után, amely most 5782-be vezet át minket?

Néhányan közületek tudják, mennyire szeretek játszani a héber ábécé szavainak számértékével. Tehát ezúttal összeadtam az 5782 -es számokat és a világi év számát, és a 27. számhoz érkeztem. Mint mondtam, a héber ábécé betűi ugyancsak számok, és így potenciálisan héber szavakat olvashatunk bele a számokba is.

A betűk amik összeadva 27-et adnak össze alkothatják a BOCHE szót (ami azt jelenti, hogy sírni), ami Mózes Második könyve 2. fejezetének 6. versében jelenik meg. Ez az a vers, amelyben Mózes-babát sírva találták a nádból készült kiságyban, és amelyikben a fáraó lánya megtalálta. Ugyanez a szó, SÍRNI, szerepel a Mózes negyedik Könyve 11 Fejezetenek 10 verseben is, amely leírja, hogyan sírtak az Izraelitak, mert nem volt ételük és vízük, és ahol valoszinuleg Mózes is sírt, látva a nép viselkedését, és ugyanakkor Istenhez kiáltott, és megkérdezte tőle, miért helyezte őt ilyen felelősségteljes állásba, amikor nem ő teremtette az embereket, és még inkább, számos gyengeségére hivatkozva el is próbálta hárítani, hogy ő legyen a nép vezetője.

Az emberiség és a világ minden országa másfél évig válságban találta magát, és továbbra is sok kérdéssel kell szembenéznünk azzal kapcsolatban, hogy mi lesz velünk, az egészségünkkel, lesz-e munkánk, lehet e utazni és csomó más nehézséget is mérlegelnünk kell. Nem beszélve az éghajlatváltozás, a súlyos konfliktusok és a világszerte növekvő szegénység fenyegető kérdéseiről.

A bizonytalanság levegőjében élünk, annyira, amennyire az emberiség talán a második világháború óta soha még, annak dacára, hogy bevallottan a mi mostani időnk különbözik a múlt háborús időszakaitól, amelyeket átéltünk vagy tanultunk róluk. Más, mert ez egy láthatatlan és sok tekintetben ismeretlen hadsereg, amellyel egyénileg, nemzetként és egy világközösség részeként kell megküzdenünk és harcolnunk.

A járvány és ez a láthatatlan ellenség politikai bizonytalanságot is okozott számos országban, amelyek eredményeit látjuk Afganisztánban, Iránban és még néhány nyugati demokráciaban is a vezetés stílusán, az erősödő nacionalizmuson. A bizalom egyre gyengül, és az ellenségeskedés növekszik, mintha az erőltetett lezárások miatt mindent meg kellene kérdőjelezni és kétségbe lehetne vonni.

Izrael Gyermekeinek viselkedését idézi mindez, miután kiszabadultak vagy elmenekültek Egyiptomból, és mintegy 40 évig vándoroltak a sivatagban. A hullámvölgyek, a lázadások és az élelemért és a vízért való kiáltás azt mutatja, látszólag soha nem voltak megelégedve. Lázadás az Aranyborjú építésével – mintha ebben reménykedtek volna, mintha ez hozott volna nekik boldogságot, örömet és elégedettséget.

Ezekben az összetett és kihívásokkal teli időkben úgy tűnik, hogy a szélsőségek sokféle – akár politikai, kulturális, gazdasági vagy vallási – formában is előfordulnak. A társadalmi és politikai polarizáció új, vagy ebben a szélsőséges formájában új erő, amely hatalmas hatást gyakorol a politikai diskurzusra, a közpolitikára és a választási eredményekre sok demokráciában.

Az utóbbi időben úgy tűnik, hogy sok területen folyt a veszekedés és a hibák keresése, például a maszkviselésel, a Covid vagy influenza elleni védőoltással kapcsolatban, ugyancsak a gazdaság és a politika vonatkozásában, ahelyett, hogy leülnénk, és nyíltan, őszintén megbeszélnénk a dolgokat. Valószínűleg senkinek nincs tökéletes válasza, mivel sajnos nincsenek kőbe vésett válaszok.

Azt olvassuk, hogy amikor Mózes megütötte a sziklát, mert a népe felbosszantotta , mivel azonnal vizet követeltek, türelmetlensége miatt megbüntették, mivel megtagadta az Orrokávaló Mózes belépést az ígéret földjére.

A kiáltás és a sírás közös emberi tulajdonságaink közé tartozik – sírunk, nevetünk, és Salamon király prédikátorának szavait átfogalmazva: „Van idő minderre”. Amikor egy gyermek megszületik és felkiált, ez az élet, egy új élet jele, de sírunk a fájdalom miatt is, vagy amikor elveszítünk valakit, akit szerettünk. Mindkét esetben, amikor a gyermek nő, és átlépjük a fájdalomküszöböt, felkelünk, és gyakran erősebbek vagyunk, mint előtte. A zuhanás, majd felkelés az élet része, és ha nem botlunk meg, nem tudjuk, mi az egyenes járás, az erős és határozott lépés.

Úgy tűnik azonban, hogy ez a járvány megkérdőjelezte mindazt, amit ma tudtunk vagy tapasztaltunk, és sajnos nincs válaszom az okokra. Rávilágított sok bizonytalanságunkra, és elégtelennek éreztük magunkat es nehéz megbirkózni evvel.

Ezért fontos, hogy az idei év belépésekor, mind a zsidó naptárban, mind a világi naptárban a következő néhány hónapban folytatódva, szembesüljünk a nehézségekkel – nem haraggal, mérlegelésre képtelenül, hanem elismerve a lekzüzdhetetlen fájdalmat, amelyet okozott.

Büszkének kell lennünk a találékonyságunkra a nehézségekben, és arra, hogy emberi fajként milyen erőfeszítéseket tettünk az élet viszontagságainak leküzdésére. Annak ellenére, hogy néha mi magunk is megnhezítjük a saját helyzetünket.

Az emberiség szépsége és ereje azonban az, hogy képes új dolgokat építeni és feltalálni, gyakran a nemzetek és a tudományterületek közötti együttműködés révén. Két fej határozottan jobb, mint egy – bár sokszor viccelődtem azzal, hogy a legjobb bizottság az a kéttagú bizottság, ahol az egyik tartósan nincs jelen.

Rabbijaink megtanították AL-Tifrosh-Min-Ha-Tzibur,-ne szakadj el a közösségtől, és ez számunkra, zsidók számára mind a széles világot, mind magát a zsidó közösséget is jelenti.

Yom Kippur az az időszak, amikor testünk gyenge lehet, de lelkileg megerősödhetünk, ha csatlakozunk a közösséghez, és mindannyian Istent keressük, bűnbánatot tartunk (vagyis Teshuvát csinálunk) és bocsánatot kérünk. Aktuális ünnepi imáinkra jellemző, hogy e két fő témára helyezik a hangsúlyt.

A járvány nemcsak arra kényszerített minket, hogy új technológiákat fejlesszünk (és sokunknak a modern technológia használatát is meg kellett tanulnia), hanem azt is kiemelte, hogy együtt tudunk működni még nehéz körülmények között is. Ugyanakkor, sajnos, szélsőséges nézeteket is felszínre hozott.

A szélsőséges vallási és politikai csoportok parancsra csoportosultak, és kihasználták azt a helyzetet, hogy a nemzetek, a népek gyengébbek. A téves ideológiák virágoznak, és uralkodni kívánnak belső gyengeségeinken.

Amikor a vallások félelmet keltenek, ahol a kormányok parancsot adnak a tanácsadás és a hallgatás helyett, akkor itt az ideje és helye, hogy az emberiség kiálljon magáért és jobban figyeljen. A félelem mindannyiunkat gyengébbé tesz és leépíti a lelki védekezőképességünket, – ez nem különbözik az immunrendszerünktől – az erős közösség ellenáll az ajtónkon kopogtató fertőzéseknek, vagy lehetővé teszi, hogy a fertőzés megszabadítson minket a nem kívánt méreganyagoktól – és ezáltal megerősít minket újra.

Az Atyák Tanításában Hillel azt mondta: Ha nem vagyok magamért, akkor ki van értem? És ha csak magamért vagyok, akkor mi vagyok? És ha nem most, mikor?

י

A szó, ami kiemelkedik számomra ebből a mondásból, az, hogy Hillel nem azt kérdezte, hogy KI VAGYOK?, hanem hogy MI VAGYOK? Megértette, hogy fontos, hogy ne csak egyénként, hanem emberként határozzuk meg magunkat – és ez természetesen nem csak a zsidó népre vonatkozik, hanem az egész emberiségre.

Amíg tudjuk, hogy mik vagyunk, és honnan jövünk, tudni fogjuk, milyen utat kell választanunk, és hogy kivé, mivé kell lennünk. Számomra ez nyitottságot, emberséget, kedvességet és megértést jelent, hogy soha ne legyek doktrinér.

A judaizmus szépsége abban rejlik, hogy mindannyiunkat arra buzdít, hogy tegyünk fel kérdéseket, lépjünk be a pilpulba, ne féljünk az ütközéstől, és egyúttal elkerüljük a nagy ütéseket. Erre tanít bennünket, amikor olvassuk rabbink törtéteit és vitáit, a beszámolókat az örök csatáról, amelyet Milhamta Shel Torahnak, a Tóra háborújának hívnak.- A Tóra háborúja olyan háború, amelyben az ember nem a győzelemre törekszik, hanem kész harcolni az igazságért és megértésert. Örömet a csaták megnyerésén túl, ehelyett a nyitottságon és a kedvességen, a nehézségek elfogadásán és azon a tudáson keresztül kínál, hogy le tudjuk győzni őket, és ez azt jelenti, hogy a szélsőséges nézeteket és félelmeinket perifériára kell szorítanunk újra, a judaizmus belső szépségét – a REMÉNY-t -Tikvah-t – előtérbe helyezve.

Megkérdeztem a beszédem elején: „Hogyan viszonyulunk az idei Yom Kippurhoz?”. Mint már mondtam, nincsenek jó, teljes válaszaim, de a saját kísérletem arra, hogy válaszoljak erre a kérdésre az, hogy amikor szembesülünk Isten ítéletével, akkor sok mindent el tudunk intézni azzal is, hogy bocsánatot kérünk hibáinkért, mulasztásainkért és tetteinkért. Ezekkel alázattal és erővel, síró örömkönnyekkel szembenézhetünk, tanulva a tapasztalatokból, a magunk és az emberiség érdekében, félelem nélkül. Jövőt építeni, nem pedig aranyborjút, bátran és félelem nélkül szembenézni a jelennel és építeni a jövőt, és ugyanezt beoltani gyermekeinkbe és unokáinkba, ez a dolgunk.

Az Atyák Tanításai 3. fejezetében ezt olvassuk:

Akavia, Mahalalel fia azt mondta: Gondolj három dologra, és nem kerülsz a bűn kezébe. Tudjad honnan jössz, hová tartasz, és ki előtt adsz számot. ÁMEN

 

A borítókép forrása: www.liberaljudaism.org


Korábbi bejegyzés:

Következő bejegyzés: