BŰN ÉS BŰNTUDAT

Szegő Krisztina írása

Hamis bűntudat kétféle létezik: vagy túl kevés, vagy túl sok. Van, aki súlyos bűnt követett el, de nincs tudatában, nem érzi, nem bánja. Más gyötrő bűntudatot érez olyankor is, amikor pedig nem is vétkezett, vagy legalábbis nem olyan súlyosan, mint gondolja. Mindkét tévedés alkalmas arra, hogy mentális károkat okozzon, akár megbetegítsen. Még a bírói gyakorlat szerint is lényeges kérdés a cselekmény súlyának megítélése szempontjából, hogy az elkövető vagy a bűnrészesek szándéka, akarata, tudata mit fog át, és/vagy mire irányul.

Az igazságszolgáltatást azok számára találták ki, akik nincsenek tisztában vele, hogy amit elkövettek, az bűn. Meg kell nekik mondani. A bűntudat keltésének azokban az archaikus időkben volt szerepe, amikor az uralkodók, törzsfők még nem foglalkoztak ítélkezéssel. Az igazságszolgáltatás akkor még egyedül az egyének önkontrolljára épült, csak később a vérbosszúra, majd a vének tanácsára, bírákra. Az egyik első közismert törvénygyűjtemény, Hammurapi is a szemet szemért elven alapult, de ezt olvashatjuk 2 Mózes 21 fejezet 22. versében is, sőt a római jog is ismeri a Lex Talio fogalmát.

A közösségek ekkoriban értékek és normák kialakításával és közvetítésével próbálták megállítani a bűn terjedését, mely kezdetben csak morális és vallási értelemben létezett. Az első, még vallásos zsidó törvénykönyvet a 13. században Jákob ben Áser állította össze. Ennek ellentmondásaira próbált a 16. században rávilágítani, és újabb törvényeket összegyűjteni Joszéf Káró hispániai hittudós, aki ezekből a magyarázatokból készítette el fő művét, a máig ható Sulchán Áruch törvénykönyvet, mely szertartásokat, szokásokat, családjogi és büntetőjogi intézkedéseket egyaránt tartalmazott.

Bár nem törvénykönyvként, de precedenstárként működik a háláchá, a zsidó jog-és ítélkezési rendszer, mely elsősorban a gyakorlati életre vonatkozik. A Tóra által a zsidókra rótt 613 vallási kötelezettség osztályozását tartalmazza, amely használhatóbbnak bizonyult, mint a zsidó hit alaptételeinek törvénycikkelyek formájában való leírása. Nemcsak rituális és vallási kérdésekkel, vagy az Írott és a Szóbeli Tórában szereplő jogszabályokkal és parancsolatokkal foglalkozik, hanem az etika, vagy a polgári- és a büntetőjog kérdéseivel is, valamint a rabbinikus törvénykezéssel és jogalkotással, ideértve a vallási bíróságok döntéseit, amelyeket az idők folyamán kommentárok és reszponzumok formájába öntöttek.

Bizonyos nyelvekben megőrződött a bűn világi és vallási értelemben vett kettőssége, (sin, crime), magyarul azonban egyformán bűnnek nevezzük mindkettőt. Bár ezek általában követik erkölcsi érzékünket, mégis akad eset, amikor a kettő ütközik, vagy ellentmond egymásnak. A zsidó vallás elvárja, hogy a diaszpórában élő hívő zsidók a befogadó állam törvényeit kövessék. Ugyanakkor a bűnbánó ima, a Viduj (lásd később) könyörgésének egyik sora így szól: bocsásd meg nekünk, nézd el nekünk, engedd el nekünk… a bűnt, amit bíráskodás révén követtünk el ellened. Mit jelent ez? A bíráskodás révén elkövetett bűn alatt Árká’ot sel Ákum-ot értenek. Az Árká’ot sel Ákum, ha valaki nem-zsidó bírák által használt, azaz a világi törvények védelmét keresi a Tóra igaz, és örök érvényű törvényeivel szemben, és ezzel vitába száll az Örökkévalóval, és igazságtalannak bélyegezi ítéletét. Gyakran előfordul ugyanis, hogy a vallási és világi törvények egymásnak ellentmondanak (pl. szombat-vasárnap, katonai szolgálat, kóser vágás, rabszolgatartás, …) Érdekes belegondolni, melyiket tartsuk szem előtt, ha ellentmondanak egymásnak?

A vallási törvényszéket Bét Din-nek nevezzük, (ennek aktuálisa, hogy épp most alakult egy) a világit pedig Árká’ot-nak. Hatáskör és illetékesség tekintetében mindkettő magát teszi előre – ez is példa arra, amikor a vallási és szekuláris törvények ellentmondanak egymásnak. A háláchá szerint, ha két zsidó pereskedik, mindenképpen Bét Din elé kell járulniuk, még akkor is, ha az adott helyen van világi bíróság, amelynek ráadásul ugyanolyan jogrendszere van, mint a zsidóknak. Kivételt képez az üzleti jog, azt vihetik világi bíróság elé még akkor is, ha annak ítélete ellentmond a zsidó jognak. Napjaink modern társadalmaiban furcsa lenne eltiltani a zsidókat a szekuláris bíróságoktól. A háláchá azonban mindig is fenntartott néhány körülményt, amikor megengedte – még akkor is, ha mindkét fél zsidó volt –, hogy világi bírósághoz forduljanak. Ha például a vádlottat nem lehet arra kényszeríteni, hogy a Bét Din elé menjen, vagy nem fogadja el annak ítéletét, fordulhatnak bírósághoz, ezt még a Sulchán Áruch is engedi, bár részleteiben Rámbám (Maimonidész) és Rámbán (Náchmánidész) közt vita folyt. Rámbán szerint először mindenképp Bét Din-hez kell fordulni, és csak akkor mehetnek tovább, ha annak ítélete nem végrehajtható, Rámbám szerint viszont elég beszerezni a Bét Din hozzájárulását ahhoz, hogy a vádlottat Árká’ot elé vigyék. Azonban abban mindkettőjük érvelése egyező, hogy nem emelhető a bíróság a Tóra fölé, és hogy az első fórum így vagy úgy, de mindig a Bét Din kell, hogy legyen.[1]

 

További párhuzamok

A világi bűnöket megkülönböztethetjük súlyuk szerint: úgymint előre megfontolt szándékkal, tudatosan, gondatlanságból, vagy hanyagságból, vagy visszaéléssel elkövetett cselekedetek, valamint kisebb súlyú, bár a társadalmi normák miatt büntetendő szabálysértések.

A vallási törvényeknek is több szintjük van. Bizonyos esetekben „kőbe vésettek”, nem lehet, és nem is kell vitatni őket (pl. ne ölj). Más esetekben ellenkeznek a morális elveinkkel, olyannyira, hogy el is vetjük őket. Például 5 Mózes 21. 18-22 szerint: ha egy fiú lázadó és engedetlen (pl. falánk, vagy iszákos, vagy lop), szülei vigyék a város vénei elé, akik halálra kövezésre ítélhetik. Kisebb bűn, a meggyőződés miatt elvetett, mintha nemtörődömségből, hanyagságból, közönyből szegi meg valaki a törvényt.

A konzervatív irányzatok ilyenkor azt mondják, „nem kell ezt szó szerint érteni!” A Babilóniai Talmud azt mondja, „nem volt és nem is lesz ilyen”. Reméljük! Ezzel szemben a fundamentalista irányzatok azt vallják, hogy a törvényeket nem szabad értelmezni, hanem szigorúan, szóról-szóra, betűről-betűre – be kell tartani.

A reformzsidóság szerint törvényeinket – akár leírt szövegekben, akár szájhagyomány útján őrződtek meg – be kell tartani. Be kell tartani, de mindig az adott kor körülményeihez igazítva, a törvény szellemét követve. A reform elveti, de megpróbálja megérteni, és megmagyarázni, miért alakulhattak ki egy adott korban, adott helyzetben borzalmas törvények. Nem előírásoknak tekinti őket, hanem egy történelmi fejlődés állomásainak.

Vannak egyébként kérdőjelek a szájhagyomány útján megőrzött törvények között is (pl. sokan azt hiszik, öngyújtóval nem szabad ünnepi gyertyát gyújtani, a mozgásérzékelő által felkapcsolt világítást nem szabad igénybe venni, stb). Senki nem tudja, honnan jönnek elő, mégis mélyen beleivódtak a köztudatba, és alkalmasak hamis bűntudat keltésére.

A törvényeink nagy hányada érthető, azaz van valami észszerű magyarázatuk is (pl. a kézmosás, a közeli hozzátartozók házasságának tilalma, a gyors temetés, élő állatból hús kihasításának tilalma, a kóser étkezés egyes elemei stb.) és vannak teljességgel érthetetlenek (pl. gödölyét anyja tejében) melyeknek nincs igazán meggyőző magyarázata, őseink csupán el akartak határolódni a környező népek szokásaitól, törvényeitől.

 

Viduj

Van egy ima, amit valaha az emberek a halálos ágyukon recitáltak. Ma már (pl. a mai napon) többször is elmondjuk. Ez a fentebb már említett Viduj. A talmudi időkben rövidebb volt a szöveg. Eredetileg 24, később, a 14. század elejétől már 36 vétek szerepelt benne.

Feltehetőleg a főpap is ezt az imát mondta el engesztelésül, amikor évente egyszer Jom Kipur napján, kötéllel a derekán (más források szerint a lábán) belépett a Jeruzsálemi Templom legbelsejét alkotó Szentélybe, ahol rövid bűnvallomást tett a maga és a nép nevében.

Ő volt az egyetlen, aki a Szentek Szentjébe beléphetett, ő is csak évente egyszer, és a frigyláda előtt állva kimondhatta a kimondhatatlan NEVET. Amikor a NÉV elhangzott, a templom körül álló tömeg a földre borult. Ezt mi is fel szoktuk évente idézni. A főpap ezek után, ha túlélte a szolgálatot, távozott a Szentélyből, ha nem akkor kihúzták a kötéllel.

Ez az ima különleges. Alkalmas bűntudat keltésére, ám annak egy speciális fajtájára, a kollektív bűn tudatának felkeltésére. Van-e ember, aki ezeket a felsorolt bűnöket, illetve azoknak mindegyikét magáénak érzi? Aligha. A felsorolás inkább az általánosságban elkövetett vagy elkövethető bűnöket tartalmazza. Mégpedig alfabetikus sorrendbe szedve, ez is az univerzalitását jelzi. A fordítás – látjuk – nem is tudja ezt tükrözni – igaz, más irányzatok nem is feltétlenül szokták lefordítani az imákat. A közös recitálás (egyes helyeken éneklés) és a bűnök többes szám első személyben való felsorolása egyaránt közösségi bűnvallomásra és közös felelősségvállalásra utalnak. Csakúgy, mint a bevezető szakasz tartalma, amely így szól, „bizony vétkeztünk mi is, őseink is”. Ezt követi az ima leglátványosabb része, a bűnök (összesen 24) felsorolása.

אשמנו Vétkeztünk, árulók voltunk, raboltunk, rágalmaztunk, rontottunk, igazságtalanul viselkedtünk, önhittek voltunk, erőszakoskodtunk, hazugságot koholtunk, rosszat tanácsoltunk, hazudtunk, gúnyolódtunk, lázadoztunk, káromoltunk, félreléptünk, vétettünk, bűnöztünk, gyűlölködtünk, nyakasak voltunk, gonoszkodtunk, romlottak lettünk, elvetemedtünk, megtévedtünk és tévútra vezettünk.

Egyáltalán nem biztos, hogy mindenki elfogadja és magára vállalja ezeket a bűnöket, és bűntudatot érez irántuk. Felmerül a kérdés, hogy akkor hogyan tudnánk az elvárt, őszinte bűnvallomást megtenni, és megtéréssel fordulni az Örökkévalóhoz, ha nem is a saját bűneinket soroljuk. Szerepe szerintem inkább az lehet, hogy mivel évente elmondjuk, ezzel összegezzük, és jól megjegyezzük, mit nem szabad.

Az ima folytatódik a felsorolás után, és kitér a bűnök elkövetéséért járó büntetésekre is: … bűnök, „amikért a törvényes négy halálnem egyike járna: megkövezés, elégetés, lefejezés vagy megfojtás”. Hát, ilyenkor szokták a hagyományos irányzatok azt mondani, hogy „nem kell azt szó szerint érteni”. És, ilyesmire utal maga az ima is „Bocsáss meg minden vétket, és fogadd szívesen, ha bikák helyett ajkainkkal áldozunk neked”, azaz imával váltjuk ki az állatáldozatot, ami a szentély pusztulása óta már nem szokás.

Az ima végén a közösség a Tórára hivatkozik „Örök törvény legyen ez nektek: egyszer egy évben engesztelést szerezni Isten fiainak összes bűneikre.” azaz Jom Kipur rendszeresen, minden évben megszünteti a bűntudatot is.

 

 

[1] Orenbuch, Moshe 1983.05.12 / 5743. ijjár 29 Litigation Before Secular Courts Hamevaser Vol. 22 No. 1, New York: Jewish Studies Divisions of Yeshiva University, 12 & 8


Korábbi bejegyzés:

Következő bejegyzés: