Szim Salom   

A progresszív zsidóság meggyőződése az, hogy a Tóra a zsidó nép szívében és fejében született meg.

Sokan vallanak más nézetet. A Tóra isteni eredetében hisznek (Tóra min-ha sámájim) miszerint Mózes öt könyve Isten szava, amit a Sinai – hegyen nyilatkoztatott ki. Ezért a Tóra tökéletes és minden részletében örök igazságot hordozó mű, minden egyes parancsa szó szerint értendő és betartandó, semmit nem szabad belőle elutasítani, vagy figyelmen kívül hagyni. Az Isten által adott Tóra egyetlen betüje sem fölösleges vagy téves. Ha valami érthetetlennek vagy ellentmondásosnak tűnik számunkra benne, az az emberi elme korlátaival függ össze. Ezt az álláspontot képviseli az ortodox júdaizmus, a keresztény fundamentalizmus és a legtöbb múltbeli kommentátor.

Azoknak, akik a Tóra isteni szerzősége helyett abban hisznek, hogy a Tóra ember-alkotta mű, két alapvető kérdést kell feltenniük maguknak

• Van-e Istennek valami köze a Tórához?
• Miben különbözik ez a könyv minden más fontos könyvtől a számunkra?

Isten - fundamentalista értelemben – nem szerzője a Tórának, de a Tóra az a mű, amely arról szól, hogy az emberiség hogyan tapasztalta meg Istent, hogyan találkozott vele. Mivel a Tóra-hagyomány szájról-szájra terjedt, és csak generációk hosszú sora után foglalták írásba, végső formájában különböző korok egymástól eltérő gondolatait őrzi Istenről és emberről. Azok, akik megelégszenek ennyivel, a Tórát elsősorban az antik kor egy fontos dokumentumának tekintik, amelyből sokat tanulhatnak őseik világképéről. Mi azonban tovább is megyünk. Azt állítjuk, hogy a Tóra az ősi Izrael Isten-kereséséről valló „feljegyzése”. Arra vállalkozik, hogy az Emberi és Isteni találkozásának nagy pillanatait rögzítse. A Tóra-hagyomány egy magasfokú spirituális érzékenységű népet állít elénk. Nem Isten tehát a szöveg szerzője, hanem az emberek, de az ő hangjukon keresztül Istené is hallatszik, ha nyitott füllel és nyitott lélekkel hallgatjuk.

Ezen a meggyőződésen alapul a „progresszív reveláció” teológiai elmélete. Eszerint a Tóra-adás nem egyszeri aktus volt, hanem Szináj óta folyamatosan, nemzedékről nemzedékre – és minden egyes zsidó számára egyénileg is – megélhető intezív létélmény, a buberi értelemben vett „találkozás (Begegnung)”. „A Tóra 70 (azaz végtelenül sok) arca” rabbinikus kifejezés is azt bizonyítja, hogy már vagy másfél évezreddel előbb élt őseink is érzékelték ennek a műnek a különleges gazdagságát és nyitottságát, ahogyan történelmi kortól, helytől, társadalmi körülményektől, személyiségtől függően mindenkinek mást és mást tár fel magából.
(Mózes látogatása Akiva rabbi akadémiáján – midrás)

A progresszív kinyilatkoztatás tétele nem mond ellent annak a felfogásunknak, hogy megengedett és szükséges is kritikai szemlélettel, szelektíven viszonyulnunk a Biblia szövegéhez. A maguk korának kultúrájában és erkölcseiben gyökerező tanítások és törvények közül vannak olyanok, amelyeket elvetünk.

A héber kasrut főnév jelentése: alkalmasság, helyesség; a kaser melléknév pedig alkalmasat, helyénvalót jelent. A rabbinikus törvényekben a kasrut a szertartások helyes megtartására vonatkozik, kaser pedig azt jelenti, hogy valaki vagy valami alkalmas valamely vallási célra. A kaser szóval jellemeznek rituális tárgyakat, például egy széfer tórát (Mózes öt könyvét tartalmazó tekercset), egy tfilint (imaszíjat), egy cicítet (imasál sarkán lévő rojtot), vagy egy mikvét (rituális fürdőt), ha maradéktalanul megfelelnek a rabbinikus törvényeknek. Ha nem tesznek eleget a rabbinikus törvényekben előírtaknak, paszulnak, azaz alkalmatlannak minősülnek. A kaser szót használják a rabbinikus bíroság előtt tett tanúvallomásra vagy hiteles dokumentumokra is.

A kaser illetve kasrut szavakat leginkább ételekkel kapcsolatban használják és ismerik. Azzal, hogy megszabta, mit ehetnek és ihatnak a zsidók, és mit hogyan kell elkészíteni, a kasrut volt a judaizmusnak a többi vallástól való elkülönítésének egyik legfőbb eszköze. Azok a mai zsidók, akik az étkezési előírásokat az isteni törvények részének tekintik, kötelezve érzik magukat, hogy mind otthonukban, mind azon kívül a legapróbb részletekig ragaszkodjanak a kasruthoz. Azok közül, akik megkérdőjelezik az „isteni törvénykezés” fogalmát, egyesek bevett zsidó szokásnak tekintik az étkezési előírásokat, és betartják azokat, mert gazdagítják életüket.

A zsidó étkezési előírások történeti eredete, akárcsak értelme, homályos. A vérfogyasztás tilalmát kivéve a bibliai kasrut a hukkim (’rendelkezések’) név alatt összefoglalt törvények csoportjába tartozik, amelyeknek nincs semmilyen nyilvánvaló értelme. A bibliamagyarázók a higiénét, a vallási elkülönülést, a fegyelem gyakorlását hozták fel indokul a kasrut törvénnyé emelése és követése mellett, ám ezeket és még további, egyaránt elfogadható felvetéseket a történelmi bizonyítékok nem támasztják alá eléggé ahhoz, hogy többnek tekinthessük őket puszta feltételezéseknél. A vérről szólva, a Tóra azt mondja: „mert a test lelke a vérben van… senki se egyék vért közületek…” (Lev. 17, 11-12).

A Biblia az első fejezettől kezdve tartalmaz az étkezéssel kapcsolatos utalásokat. Az első embernek növényevőnek kellett lennie, mert „ezt mondta Isten: Nektek adok az egész föld színén minden maghozó növényt, és minden fát, melynek maghozó gyümölcse van: mindez legyen a ti eledeletek” (Gen. 1, 29). A mondabeli Noé láthatóan különbséget tudott tenni a „tiszta” és a „tisztátalan” állatok között, amikor összegyűjtötte bárkája állatseregletét (Gen. 7, 2). Jákob és a titokzatos „valaki” tusakodásának leírásában azt olvashatjuk, hogy „ezért nem eszik meg Izrael fiai mindmáig a csípő forgócsontján levő inat, mert ütés érte Jákob csípőjének forgócsontján az inat (Gen. 32, 33).

A legtöbb étkezési szokás a Sínai-hegy utáni. Tiltott ételekre (vérre, zsírra, természetes halállal kimúlt vagy ragadozók által szétszaggatott állatokra, gyümölcsökre és gabonafélékre bizonyos időben és helyzetekben, papi fogyasztásra félretett ételekre) való utalást a Tóra minden részében találunk. A megengedett és a tiltott emlősök, madarak, halak illetve rovarok felsorolását a Leviticus 11. és a Deuteronomium 14. fejezetében találjuk. A gödölye anyja tejében való főzésére vonatkozó tiltás háromszor szerepel (Exod. 23, 19; Exod. 34, 26; Deut. 14, 21).

A Bibliai idők után a kasrut kiterjedt, és részletesebbé vált a fogyasztható emlősök és madarak levágását, a hús és a tej tiltott keveredését, a tiltott borokat, a Pészach idején tiltott ételeket és italokat, valamint a ételek otthoni tárolását és elkészítését illetően.

A rituális kérdésekre aprólékosan ügyelők által napjainkban követett formájában a kasrutot következőképpen foglalhatjuk össze:

1) Növények

Az új termésből való gabonát nem szabad megenni Pészach második napja előtt. A fa gyümölcsét nem szabad megenni az ültetését követő első négy évben. (Általában úgy tartják, ez a szabály csak Izrael földjén érvényes.) Pészach ünnepe alatt tilos erjesztett ételt és olyan gabonaneműt, amit nem óvtak meg a keléstől. Tilos a nem zsidó felügyelet alatt készített bor és pálinka fogyasztása. A szombati vagy ünnepi kalács (chala) sütése előtt a pék elvesz egy részt a tésztából és elégeti, miután egy különleges áldást mond rá.

2) Emlősök

Csak hasított körmű kérődzőket szabad fogyasztani, és ezzel gyakorlatilag a szarvasmarhára, a juhra, a kecskére és az őzfélékre szűkül a kör. A hátsó fertályt csak bizonyos inak és idegek eltávolítása után szabad megenni (lásd a Gen. 32, 33-ra tett korábbi utalást). Az állat torkát kell átvágni egy éles késsel úgy, hogy elmetssze a légcsövet, a nyelőcsövet, a nyaki artériákat és a nyaki vénát, és a vér gyorsan távozzon a tetemből. Ahogy az agy vérellátása megszűnik, az állat elveszti eszméletét. A vágást (sehita) különlegesen képzett mészáros (sohet) hajtja végre, aki a helyi rabbinátus engedélyével és felügyeletével végzi munkáját. A vágás után a sohet megvizsgálja az állat tüdejét, és ha betegségre utaló jelet lát, a tetemet nevelá-nak nyilvánítja, és elveti. Ha bizonyos hibákat talál a tetem egyéb részein, terefá-nak minősíti, és szintén elveti. Kérdéses esetekben a felvigyázó rabbi dönt.

3) Madarak

Csak a csirke, a kacsa, a liba, a pulyka, a fogoly, a páva, a fácán, a galamb, a fürj és a veréb fogyasztható, feltéve, hogy sohet vágta le.

4) Halak

Csak az uszonyokkal és lehántható pikkellyel rendelkező tengeri élőlényeket szabad fogyasztani. Levágásukra nincsenek szabályok, de a halásztól vagy halkereskedőtől elváratik, hogy kerülje a szükségtelen kegyetlenkedést.

5) Állati termékek

A tiltott madarak tojásai, a tiltott halak ikrája és a tiltott állatok teje nem fogyasztandó. Csak rabbinikus felügyelet alatt készült sajtot szabad enni, mert számos sajtféle tiltott állaból származó tejoltóval készül.

6) Háztartási szabályok

A húst főzés előtt fél órán át vízben kell áztatni, majd még egy órát sóban kell állni hagyni, hogy a lehető legkevesebb vér maradjon benne. (Ez nem vonatkozik a halra.) A májat késsel fel kell vágni, kicsit megsózni, és tűzre tenni, hogy a lehető legkevesebb vér maradjon benne. Ha egy cseppnyi vér van a tojásban, ki kell dobni. Tejes és húsos étel nem keveredhet, nem főzhető és nem ehető együtt. (Halat szabad tejjel keverni, hússal azonban nem.) A húsos és a tejes ételeket külön kell tárolni, és külön-külön edények, étkészletek, evőeszközök és mosogatóeszközök kellenek mindegyikhez, továbbá mindenből még két készlet pészachra. Ha húst evett az ember, bizonyos ideig (ami 1-től akár hat óráig is terjedhet az adott közösségtől függően) várnia kell, mielőtt tejet vagy tejterméket fogyaszt. A növényi termékek szabadon keverhetők hússal, hallal vagy tejjel.

Mi a liberális judaizmus álláspontja a kasrutról?

A liberális judaizmus elismeri az étkezés vallási dimenzióját, és szorgalmazza az evés előtti és utáni áldást és köszönetmondást Istennek. A nyilvános szinten — zsinagógáinkban és a ULPS központjában — ésszerű mértékig megtartjuk a kasrutot, de egyéni szinten minden liberális zsidó maga döntheti el saját belátása és lelkiismerete szerint, hogy megtartja-e vagy sem.

Noha liberális zsidó körökben szokás „kóser” bort használni a szertartásokon, a liberális judaizmus kategorikusan elutasítja a nem zsidók által termelt bor tilalmának hagyományos indoklását, hogy tudniillik az afféle bort bálványimádó italáldozathoz használhatták. Abban az igen valószínűtlen esetben, ha a újra felbukkannának efféle pogány szokások, vajon mi biztosítaná, hogy a „kóser” bort ne használják italáldozathoz?

A liberális zsidók jelentős része vallási élete szempontjából teljességgel közömbösnek tekinti a kasrutot, és ezt a nézetüket csak erősíti, hogy sok, más tekintetben a parancsolatokat nem követő angliai zsidó háztartásban milyen nagy súlyt fektetnek a kasrutra. Az efféle klasszikus liberálisok rossz szemmel nézik azt a zsidóságot, ahol a rituális részletek kínos betartása túlságosan is gyakran párosul a hitünk erkölcsi felszólításaival szembeni viszonylagos közönnyel.

Ugyanakkor napjainkban egyre több az olyan liberális zsidó, aki kevesebb fenntartással és több rokonszenvvel viseltetik a rituálé iránt, mint annak idején a JRU (Jewish Religious Union, azaz Zsidó Vallási Egyesület: az ULPS elődszervezete) élharcosai. A modern liberális zsidók között vannak, akik a zsidó étkezési előírásokat a zsidó életforma nagy múltra visszatekintő érdemes részének, s mint ilyet újra felértékelendőnek tekintik.

Bár a liberális zsidók általában elvetik a kasrut isteni eredetének gondolatát, lehet, hogy az alábbi okok valamelyikére vagy mindegyikére való tekintettel meg kívánják tartani a zsidó étkezési törvényeket:

• Azért, hogy növeljék a „szentség” érzését.
• Hogy azonosuljanak a zsidó múlttal és a kóserságot tartó mai zsidókkal.
• Hogy a törvényeket szigorúan tartó zsidók is ehessenek otthonukban.
• Hogy az étvágy korlátozásával erkölcsi fegyelmet gyakoroljanak egy olyan világban, ahol sokan éheznek, és sok tiltott étel (békacomb, homár stb.) az állat súlyos szenvedése árán kerül az asztalra.

A sehita részben az állat szenvedésének csökkentéséét szolgálja, és jelenleg nincs ennél ténylegesen humánusabbnak mondható vágási eljárás. Mindamellett sok zsidó erkölcsileg visszatetszőnek találja az állati élet elvételét, és következetesen tartózkodik mindenféle hús fogyasztásától. Számukra a vegetarianizmus ad választ, és való igaz, hogy a múltban is és napjainkban is számos kimagasló zsidó személyiség ezt az utat választotta.

Mielőtt dönt a kasrut részleges vagy teljes megtartásáról vagy elvetéséről, a liberális zsidónak tudnia kell, milyen jellegzetes része volt népünk életmódjának, és milyen hatékony eszköze volt a zsidóság összetartásának. A legalapvetőbb emberi tevékenység megszentelésének és megfegyelmezésének gondolata a legmodernebb zsidók számára is követendő lehet.

A halálról és a gyászról

I. A halál a túlvilág helye a zsidó gondolkodásban

Minden vallás a maga módján néz szembe az ember halandóságával. Némelyikben ez a spirituális útkeresés elsődleges területe; másokban, köztük a judaizmusban, nem ez a téma áll a figyelem középpontjában. Ez abból fakad, hogy a zsidó törvények és a zsidó gondolkodás egésze azon az erős meggyőződésen alapul, hogy energiáinkat erre a világra, erre az életre, erre a kézzelfogható létre kell irányítanunk; a bizonytalanságokkal teli következő életen (olám há báá) nem érdemes túl sokat spekulálni. Ezt a szemléletet tükrözi az a tény, hogy az ittmaradókról: a gyászolókról történő gondoskodás, a veszteség megélésének és feldolgozásának, majd az életbe való visszatérésnek a törvényei egy bámulatos részletességgel és pszichológiai bölcsességgel kidolgozott rendszert alkotnak a judaizmusban.

II. A holttesttel kapcsolatos halachikus problémák – liberális zsidó válaszok

Amíg élünk, testünk a lélek tartálya. A lélek eltávozása után a zsidó felfogás szerint a halott test „tisztátalanná” válik, ami nem jelent egyebet, mint hogy nem a megfelelő helyen van, vagy nem a megfelelő állapotban. Az élő test egy személy, akit az emberi lénynek kijáró méltósággal és tisztelettel kell kezelni; a halott testnek pedig ugyanolyan méltóság és tisztelet jár, de a holttestet el kell távolítani arról a helyről, ami nem az ő helye. A halottak tisztelete (kibbud há-mét) az egyik legfontosabb zsidó érték, és a hamvasztás, a boncolás és a szervátültetés körüli viták ennek a fogalomnak a különböző értelmezéséből fakadnak.

A judaizmus különböző fejlődési szakaszaiban különböző nézetek alakultak ki a halál utáni életre vonatkozóan. A talmudi időktől kezdve uralkodóvá vált az idők végezetével bekövetkező testi feltámadásba vetett hit. Az ortodoxia máig is megőrizte ezt a hitet. Ebből következően tiltja a hamvasztást, mert az elpusztítaná az os coccyxet: azt a gerinc alján található csontot, amelyből a hagyomány szerint a feltámadás be fog következni. A liberális zsidók elutasítják a testi feltámadás eszméjét; s – a hagyományos zsidó szellem másik meghatározó irányvonalába illeszkedve – a lélek halhatatlanságát függetlennek tekintik a test mindenkori állapotától.

Ez lehetővé teszi számunkra azt, hogy –a holttestnek kijáró minden tisztelet megadása mellett- szabadabban, más szempontokat is mérlegelve tudjunk dönteni az alábbi kérdésekben:

• A boncolást a hagyományos zsidó körök ellenzik, a temetés késleltetése és a testen történő vágások tilalma miatt. Progresszív hitközségek azonban megengedhetőnek tartják – az orvostudomány fejlődésében, s így közvetve emberéletek megmentésében játszott fontos szerepére gondolva. Olyan államokban, ahol az állam törvénye előírja a boncolást, „az irányadó törvény a (befogadó) ország vonatkozó törvénye” (Nedárim 28a.) elv szerint kell eljárni.
• Szervátültetés. Annak megítélése, hogy egy halott zsidó ember valamely szervét át szabad-e ültetni egy élő testébe, azért kavar nagy viharokat, mert ez megszegi a holttest megcsonkításának tilalmát, és azt a tilalmat, hogy a holttestből bárkinek bármiféle haszna származzék.. (Hullin 11b, Ávodá Zárá 29b.) Ezek a törvények azonban alárendelődnek annak az elvnek, amely szerint egy ember életének a megmentése érdekében minden szabály megszeghető, az összes törvény áthágandó. * (Peszáchim 25a)
• Hamvasztás. A hamvasztást már a legkorábbi időkben is ismerték; a zsidó hagyományban oly mélyen gyökerező ellenérzést e temetési móddal szemben valójában az váltotta ki, hogy a zsidókat körülvevő népek kulturájában ez igen elterjedt volt; igy a zsidók „hukkát há-gój”-nak azaz a zsidóságtól idegen szokásnak nyilvánították. Tacitus római történetíró jegyzi meg, hogy „…a zsidók inkább eltemetik, mintsem elégetik halottaikat” (Históriák 5/5) Ez a hagyomány a Biblia egy versének szó szerinti értelmezésén alapul: a kivégzett és felakasztott bűnöző „holttestét ne hagyd éjjelen át a fán, hanem el kell temetned őt az nap…” (Deuteronomium 21.23) A Sulchán Áruch (Jore Dea 362) ebből a sorból következteti ki a földbe való temetés általános törvényét.

A zsidóság valószínűleg a jövőben is megosztott marad a hamvasztás megítélésében.

III. A liberális zsidó temetés sajátosságai

• A nők és a férfiak együtt ülnek a ravatalozóban
• A Káddis mondáshoz nem feltétlenül szükséges a minján
• A Káddis-mondásból nincsenek kizárva a nők, az elhunyt legközelebbi női családtagjainak ugyanúgy jogában áll Káddist mondaniuk, mint a férfiaknak
• A kohaniták nincsenek kizárva a temetésen való részvételből
• A keriá (a ruha megtépése) szertartását általában nem gyakorolják.

*három kivételével; ezek: a gyilkosság, az incesztus és a bálványimádás

A zsidó házasságról

A zsidó hagyományban a házasságot mindig is nagyra értékelték. A házasodást kötelességnek tekintették, és a nőtlenséget, amit kisebbségi szekták, pl. az esszénusok gyakoroltak, a júdaizmus irányadó része sosem pártolta. A régi időkben a papok általában megházasodtak, akárcsak a lelki gondozásban őket felváltó rabbik.

A júdaizmus szerint a házasság három egymással összefüggő célt szolgál. Először is az emberi faj terjesztését, amint azt a Genezis 1:28 parancsolja: „Szaporodjatok és sokasodjatok!” A talmudi törvény szerint akkor tekinthető úgy, hogy egy férfi eleget tett e kötelezettségének, ha legalább egy fia és egy lánya született, mint ahogy Isten is férfit és nőt teremtett az Édenkertben.

Másodszor, a házasság lehetőséget ad a szeretetteli társkapcsolatra. Újból csak a Genezis könyvének szavaival: „Nem jó az embernek egyedül lennie… Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.” (Gen.2:18, 2:24). Ideális esetben a házasság kölcsönös hűségen, tiszteleten és megbecsülésen alapuló, életre szóló kapcsolat. Kétségtelen, hogy a hagyományos források, amelyek a régi patriarchális társadalmat tükrözik, a házasságot alapvetően férfiszemszögből nézik, ugyanakkor figyelemreméltóan nagy hangsúlyt kapnak a feleség gazdasági, társadalmi és szexuális jogai. Egy mértékadó rabbinikus tanítás azt a férjet dicséri, aki „úgy szereti feleségét, mint önmagát, és még magánál is jobban tiszteli” ( Babiloniai Talmud, Jebamot 62b)

Harmadszor, a házasság létrehozza a családot, mint a társadalom alapvető egységét, és az otthont, mint a „kis szentélyt” (Ezékiel 11:16). Ez az a hely, ahol a gyermekek szüleik szerető oltalma és vezetése alatt nőhetnek fel, és ahol a zsidó vallás gyakorolható és nemzedékről nemzedékre továbbadható.

Ez, nagy vonalakban, a zsidó házasság filozófiája. Hozzátehetjük még, hogy a zsidóknál és általában az ókori világban a romantikus szerelem – ez a középkori európai fogalom – csekély vagy semekkora szerepet nem játszott a házasságban, amit általában a szülők hoztak össze. Manapság a legtöbb zsidó közösségben a fiatalok maguk választják meg házastársukat: a zsidó jog nem engedi, hogy valaki akarata ellenére házasodjék. Ezzel együtt bizonyos esetekben választásukat számos korlátozás éri.

Talán fölöslegesnek tűnik, ha azzal kezdjük, hogy a zsidó házasság monogám; csakhogy ez nem mindig volt így. A bibliai és a talmudi időkben a többnejűség megengedett volt (nem így a többférjűség), s bár egyre ritkábban gyakorolták, csak a XII. században tiltották meg hivatalosan az askenázi zsidók között, és a szefárd zsidóknál elméletileg ma is megengedhető, amennyiben az adott ország törvényei is lehetővé teszik.

Egy idevágóbb korlátozás az, miszerint zsidó házasság csak akkor köthető, ha mindkét fél zsidó. A vegyes házasság ellenzése a zsidóságban régente abból a félelemből fakadt, hogy a pogány hatások aláássák a nemzet vallási életét, ma pedig, - a Soá utáni nagymértékű asszimiláció és a magas arányú vegyes házasságok korában - a zsidó nép fönnmaradása feletti aggodalmakból.

Való igaz, a statisztikai felmérések is megerősítik azt a feltevést, hogy az olyan pároknak, akiknek közös az életszemléletük és a vallási értékrendjük, nagyobb esélyük van a szilárd házasságra. Ebben mind az ortodox, mind a progresszív júdaizmus egyetért. Ebből a tényből azonban a két irányzat különböző következtetéseket von le.

A rabbinikus törvényeket követő ortodoxia az ilyen házasságokat semmisnek tekinti, az utódok pedig a matrilinearitás rabbinikus elve alapján az anya vallását követik.

A progresszív zsidóság dinamikusan fejlődő, a társadalmi változásokra érzékenyen reagáló irányzata jelenleg e tekintetben nem egységes.

Az európai régió rabbinikus biróságai zsinagógai házasságkötést csak két zsidó között engedélyeznek. Zsidónak azonban lehet születni, vagy át lehet térni a zsidó hitre. A Szim Salom működésére is mértékadó Európai Bét Din (Rabbinikus Biróság) égisze alatt sokkal szívesebben fogadják a betérőket, és a betérés feltételei kevésbé szigorúak, mint az ortodox, illetve a magyarországi neológ zsidóság körében.

Az USA-ban működő reform rabbik a saját hatáskörükben alakíthatják ki a vegyes házasságok celebrálására vonatkozó elveiket és gyakorlatukat. Közülük azok, akik rabbinikus közreműködésükkel támogatják a vegyes házasságok létrejöttét, ezt abban a reményben teszik, hogy a zsidóság nem veszíteni, hanem nyerni fog ezáltal: a nem zsidó házastárs is közeledik a zsidósághoz, (s ez a kötelék később betéréshez is vezethet), és a születendő gyermekek több eséllyel kapnak zsidó identitást és nevelést az ilyen családokban. Ezeknek a gyermekeknek a státuszát az USA-ban és az angliai liberális Bét Dinben is zsidó neveltetésük léte vagy hiánya alapján döntik el, nem pedig az anya vérségi hovatartozása szerint.

A progresszív szemlélet tehát világszerte befogadó, az ortodoxia kirekesztő jellegével szemben.

Az Európai Rabbinikus Bíróság égisze alatt működő Szim Salom rabbija nem celebrál vegyes házasságokat. Szívesen fogadjuk azonban a betérőket, és a betérés után sor kerülhet a hüpére. Közösségünk várja és befogadja a civil házasságot kötött vegyes párokat és gyermekeiket, akik zsidó identitásukat egy vallásos zsidó közösségben kívánják megélni, és gyermekeiknek zsidó nevelést biztosítani.

Egy harmadik korlátozás a Bibliában lefektetett, majd később a rabbinikus törvényekben kidolgozott, a vérségi illetve rokonsági kapcsolat tiltott fokaira vonatkozik. Ezek a tiltott kapcsolatok nagyrészt egybevágnak a legtöbb ország polgári törvényei által tiltottakkal, de meg kell említenünk két komplikációt. Az első a (pl. tengeren vagy háborúban) eltűnt férjjel kapcsolatos. Míg a polgári hatóság engedélyezheti a vélhetően özvegy nőnek, hogy szabadon újraházasodjék, a hagyományos zsidó törvények ezt nem teszik lehetővé számára, amíg nincsen minden kétséget kizáró bizonyíték a férj halálára. Ilyen esetben a progresszív zsidó kongregációk Európai Rabbinikus Birósága – a hagyományos, törvény által kötött ortodox rabbikkal ellentétben – minden megtesz, hogy segítsen a nőnek és engedélyezi, hogy vallási szertartással házasodhasson újra.

Egyéb bonyodalmak léphetnek fel válások esetében. A zsidó hagyomány magasztalja a házasságot, de elismeri, hogy – különféle okokból – egy kapcsolat megromolhat, ezért megengedi a válást. Az ortodox zsidóságban a Deuteronomium 24:1 –4-en alapuló vallási eljárást a válásra csak a férj kezdeményezheti, és csak azt követően, hogy polgári értelemben már megtörtént a válás. Ha egy zsidó pár, aki polgárilag elvált, valamilyen okból nem tudja vagy nem hajlandó megindítani a hébrül getnek nevezett vallási eljárást, akkor a nőt továbbra is köti az aguna státusz, azaz volt férjéhez van láncolva. S amennyiben ilyen körülmények között ujraházasodik, a második házasság gyakorlatilag házasságtörésnek minősül, s így a tiltott kapcsolatok közé sorolódik A belőle származó gyerekek mind mamzerim lesznek, azaz tiltott kapcsolatból születettek, s ezért tilos lesz olyan zsidóval házasodniuk, aki nem maga is mamzer. A progresszív zsidóság semmisnek tekinti e törvényt és a mamzert sújtó hátrányokat, mert erkölcsileg igazságtalanok.

Hasonló módon a hagyományos júdaizmus nem engedélyezi azt, hogy a kohének, azaz a régi papi törzs nevét viselők elvált, vagy betért nővel kössenek házasságot. A progresszív júdaizmus elveti az örökletes papságra vonatkozó összes törvényt és szokást, s így engedélyezi, hogy az ilyen esküvőket zsinagógákban celebrálják.

A jelenlegi vita háttere

A homoszexualitás egészen a legutóbbi időkig ritkán került szóba szalonképes beszélgetések során. Ma viták zajlanak róla a nyilvánosságban. E változás különböző okokra vezethető vissza. Az egyik a nagyobb szexuális szabadság és a különbözőséggel szembeni általános tolerancia irányába történő társadalmi elmozdulás. Egy másik ilyen tényező a homoszexuális közösség tiltakozó mozgalma az általuk folyamatos megkülönböztetésnek látott jelenségek ellen, és jogaik követelése. Erre következett  az a visszahatás, amit ez kiváltott, benne a homoszexualitás "népszerűsítése" elleni új törvények követelése. Mindennek tetejébe - minthogy a betegség terjesztői és áldozatai között Európában és Amerikában nagy számban voltak homoszexuálisok - az AIDS-járvány is ráirányította a kérdésre a figyelmet, és felszínre hozta az egyházakon belüli  jelentős megosztottságot. Ilyen körülmények között egyértelmű, hogy szükség van a liberális zsidó álláspont kifejtésére.

A hagyományos álláspont

A Biblia elítéli a férfi homoszexualitást mint "utálatosságot" (Leviticus 18:22), és halálbüntetést rendel az ilyen jellegű cselekedetek elkövetőire (Leviticus 20:13). A női homoszexualitásra avagy leszbikusságra nincsen kifejezett tiltás a Bibliában, és tulajdonképpen említés sem esik róla, bár később ilyen tiltást szűrtek le a "ne cselekedjetek úgy, ahogy Egyiptomban szokás" intésből (Leviticus 18:3 és Szifra u.o.). Ezt az ellenséges hozzáállást megtartotta a későbbi zsidó hagyomány is, melyben értekeztek a bűncselekmény pontos meghatározásáról és a büntetésről, bár jórészt elméleti kérdésnek tartották, mondván, hogy "a zsidók nem gyanúsíthatók homoszexualitással" (Kiddusin 82a). A homoszexualitással szembeni zsidó ellenérzés átörökítődött a keresztény erkölcsre is, ami aztán hatással volt a keresztény országok általános hozzáállására  és törvényeire.

A liberális megközelítés

Fundamentalista szemszögből a kérdés ezzel le is van zárva. Liberális szemszögből azonban csak itt kezdődik. Számunkra a Biblia az isteni kinyilatkoztatás és az ókori Közel Kelet képzeteit tükröző, vagy épp kétségbe vonó emberi fölfogás elegye. Arra törekszünk, hogy történetileg és lélektanilag megértsük, miért gondolkoztak és rendelkeztek így a bibliai szerzők, és aztán a tények ismeretében és saját korunk etikai meglátásai alapján értékeljük tanításukat.

Feltételezések és indítékok

A Biblia egyértelműen azt feltételezi, hogy a homoszexualitás választás dolga: heteroszexuálisok által szántszándékkal elkövetett tett, amely  az Erkölcsi Rend aljas megsértésére irányul. Nem foglalkozik a hajlammal és annak  különféle lehetséges megnyilvánulási formáival. Ami a Biblia indítékait illeti, az erős kifejezések használata és az előírt büntetés súlyossága egy jól ismert jelenséget, a heteroszexuális többségnek a homoszexuális kisebbség iránti, manapság homofóbiának nevezett irracionális gyűlöletét sejteti. Természetesen más tényezők is közrejátszottak. Általános volt az a vélekedés, miszerint a homoszexuális cselekedeteket erőszakkal kényszerítik rá ártatlan áldozatokra, és irtóztak tőlük, mert "a mag elvesztegetésével" jártak. Ez pedig ellenkezett a csoport termékenységére  és ezáltal a túlélésre való törekvéssel.  Továbbá hajlamosak voltak a pogány társadalmak jellemzőjének tekinteni az efféle viselkedést, ami méltatlan a kiválasztott nép "szentségéhez". A későbbiekben a ma hagyományos zsidó családi életként ismert jelenségek kialakulása és a nekik tulajdonított óriási jelentőség tovább erősítette azt a nézőpontot, amiből a homoszexualitás elfogadhatatlan elhajlásnak tűnt.

Tények és bizonytalanságok

A modern kutatás sok tényt, ugyanakkor sok bizonytalanságot is feltárt a homoszexualitással összefüggésben. Nem tudni, mi okozza a hajlamot: genetikai és hormonális tényezők, gyermekkori élmények és egyéb környezeti hatások egyaránt szerepet játszhatnak. Akármi legyen is az oka - bár vannak homoszexuálisok, akiknél elérhető, hogy heteroszexuálissá váljanak, mint ahogy heteroszexuálisok is vannak, akiket homoszexuálissá lehet tenni - az esetek többségében ez akarattól független és megváltoztathatatlan. Nem tudjuk, a népesség mekkora részében van homoszexuális hajlam, de általában legalább tíz százalékra teszik ezt az arányt, és nincs okunk feltételezni, hogy ez társadalomról társadalomra változna, és azt sem, hogy a zsidók kivételt képeznének. Azt sem tudni, a homoszexuálisok mekkora része fojtja el teljesen hajlamát, hányan fejezik ki plátói barátságokban, vagy gyakorolják a testi közelség valamilyen formáját. Azt tudjuk, hogy a homoszexuális kapcsolatok, éppúgy, mint a heteroszexuálisok, lehetnek rövidek vagy tartósak, kihasználók vagy önzetlenül törődők. Különféle nézeteket ismerünk arra nézve, hogy különösen jellemző-e a homoszexuális kapcsolatokra az érzelmi instabilitás és a promiszkuitás, s ha igen, miért (a társadalmi nyomás közrejátszhat).

Következtetések

1. Minthogy a homoszexualitás az esetek többségében akarattól független hajlam, és sokféle alakban megjelenő összetett jelenség,  erkölcsileg helytelen előítéleteket táplálni, vagy megkülönböztetően viselkedni a homoszexuálisokkal mint csoporttal szemben, akár ösztönös ellenérzés, akár a bibliai tanok szolgálnak az előítéletek alapjául. 
2. Az efféle előítélet vagy megkülönböztetés kifejezése sérti a judaizmus néhány legalapvetőbb erkölcsi tanítását, így azt a parancsot, hogy ne ítéljünk embertársaink fölött, míg nem voltunk az ő helyzetükben (Ávot 2:4), s akkor is érdemeik szerint (Ávot 1:6), valamint a "szavakkal való ártás" tilalmát („onáá bidvárim"; Bává Mecíá  4:10). Az efféle előítélet vagy megkülönböztetés határozottan elítélendő.
3. Történelmi tény, hogy a homoszexuálisok rengeteg előítéletet, megkülönböztetést és üldöztetést szenvedtek el más, nem beolvadó kisebbségekkel együtt. Nem véletlen az, hogy a homoszexuálisok a zsidókkal és másokkal együtt szenvedtek és pusztultak el Hitler koncentrációs táboraiban, s erre emlékeznünk kell. A tórai gondolat alapján ez különös megértést kell, hogy ébresszen bennünk irányukban, mivel „Jövevényt ne szorongass, hisz ti ismeritek a jövevény lelkét, mert jövevények voltatok Egyiptom országában." (Exodus 23:9)
4. Az a tény, hogy társadalmunkban a homoszexuális férfiak (nem így a leszbikusok) az AIDS-járvány fő áldozatai közé tartoznak, különös éberségre int minket minden olyan tendenciával szemben, ami a - zsidó történelemből számunkra nagyon is ismerős -  bűnbakkeresés-mechanizmus révén, erre alapozva szítja a velük szembeni előítéleteket.
5. Nem tulajdonítunk jelentőséget annak az ellenvetésnek, miszerint a homoszexualitás ellenkezik a szaporodással. A hajlam ugyanis nem akaratlagos, és egyébként is figyelmen kívül hagyható túlnépesedett világunkban, melyben a heteroszexuálisok minden bizonnyal mindig is túlnyomó többségben lesznek. (Amint Ben Azzai nőtlen rabbi mondta: "a világot mások is tudják folytatni" Jevamot 63b).
6. Míg egyfelől tiszteletet és megértést követelünk azok számára, akik csak homoszexuális kapcsolatban képesek boldogságra és kiteljesedésre lelni, másfelől továbbra is a lehető legnagyobb értéket és fontosságot tulajdonítjuk a hagyományos családi életnek, kiváltképp a hagyományos zsidó családi életnek. Ezt a többség számára ideális, a gyermekneveléshez valamint hitünk gyakorlásához és továbbadásához legkedvezőbb feltételeket biztosító életformának tartjuk.
7. Hisszük, hogy az emberi nemiség kifejezésének helyénvaló közege a két személy közti kölcsönös szeretet- és a hűségkapcsolat. Ezért helytelenítjük a promiszkuitást és a házasságtörést. Tiszteletben tartjuk a hagyományos judaizmus azon (a kereszténységgel és az iszlámmal közös) álláspontját, miszerint a nem házasoknak önmegtartóztatásban kellene élniük. Ugyanakkor tudjuk, hogy a legtöbb ember számára ez rendkívül nehéz, és figyelembe kell vennünk azon pszichológusok nézetét is, akik szerint az ezzel járó elfojtás ténylegesen káros lehet. Ezért számunkra úgy tűnik, a hagyományos nézetként említett álláspontot inkább a tökéletességre irányuló szándéknak (middat haszidut) kell tekintenünk, semmint mindenkitől ténylegesen megkövetelendő szintnek.
8. Úgy véljük, hogy amit nem követelhetünk meg a többi nem házasságban élő felnőttől, azt nem követelhetjük meg a homoszexuálisoktól sem. Ezért úgy érezzük, hogy csak azt várhatjuk el tőlük, amit a heteroszexuálisoktól is várunk, tehát hogy nemiségük bármilyen testi kifejeződésére tartós szeretet és hűség jegyében kerüljön sor.

Utóirat

Befejezésül, hogy a helyénvaló távlatba helyezzük a témát, azt hangsúlyoznánk, hogy bár a judaizmus valóban példás életvitelt vár el követőitől, ez mégsem csak, sőt nem elsődlegesen a nemi erkölccsel kapcsolatos kérdés. A modellként követendő életvitel legfőbb értékei számunkra: az Isteni Képmás minden emberben való tisztelete, az igazság és a szeretet minden személyes kapcsolatban való gyakorlása és a társadalmi igazságosság előmozdítása.