Szim Salom   

Progresszív Zsidó Hitközség - Budapest

Bemutatkozás

A "Szim Salom" az Ámidá főima legősibb áldásának kezdő sora.
Jelentése: "Adj békét"

1. Történetünk

A közösség gyökerei a 80-as évek második felére nyúlnak vissza, kialakulása a magyarországi társadalmi változásokhoz kapcsolódik. Közösségünk kezdeményezői zsidóságukról korábban mindössze annyit tudtak, hogy zsidó családból származnak. Az alapítók többsége a Soá (vészkorszak) utáni felejteni akarás mély csöndjének családi légkörében nőtt fel. Egy - angol reform zsidó fiatalokkal történt - találkozás szülte meg első közös ünnepünket 1987 tavaszán. Körülültük az ünnepi asztalt - magyar és angol zsidók - és egyszerre éltük át a Széder este családiasságát és az ünnep egyetemességét. Ez az első Széder sokunk számára felidézte az elvesztett nagy család hangulatát. Az évek során fokozatosan szükségletünkké vált az ünnepek rendszeres megtartása, a közös együttlét öröme, meghittsége. E maroknyi baráti közösség számára 1989-ben a londoni Leo Baeck College Progresszív Rabbiképző tanfolyamot szervezett. Csoportunk l992 októbere óta egyesületi formában működik, hivatalosan bejegyzett szervezetként. Egyik alapító tagunk Kelemen Katalin később a Leo Baeck College-ben rabbinikus tanulmányokat folytatott, 1998-ban avatták rabbivá. Azóta közösségünk rabbija.

2. Mit jelent a progresszív zsidóság?

Egyesületünk a Progresszív Zsidó Világszövetség tagja (World Union for Progressive Judaism). A világszerte több, mint másfél millió tagot számláló WUPJ ma nemzetközi viszonylatban a zsidó vallás legnagyobb létszámú irányzata. Népszerűségét annak köszönheti, hogy zsidó örökségünket eleven, folyamatosan fejlődő hagyománynak tartja, melynek fontos mondandója van a mai kor embere számára. A rabbinikus zsidó vallás a háláchának nevezett törvényekből, illetve szokásrendből fejlődött ki. A parancsolatok egy része azonban egy már letűnt történelmi korhoz kötődik, ezért ezeket a mai élet lehetőségeihez alkalmazkodva gyakoroljuk. A progresszív irányzat a halachikus tradició megismerését szorgalmazza, és azt tartja, hogy a törvények betartásában mindenkinek saját belső útját kell járnia. Természetesnek tartjuk, hogy a vallási életben a nőknek a férfiakéval egyenlő jogokat biztosítunk. Fontosnak tartjuk a más vallásokkal folytatott párbeszédet. Izraelt a zsidóság szülőföldjének és természetes otthonának tekintjük.

3. Jelenlegi programjaink

Közösségünk tevékenysége a zsinagóga hagyományos hármas funkciójára épül:

Bét há t'filá: imaház

Zsinagógánkban az évszázadokon át kiformálódott liturgiai gyakorlatot követve két sábbáti istentiszteletet tartunk. Kéthetenként péntek este gyertyagyújtással, kiddussal (a szombatnap megszentelésének szertartásával) és Kábbálát Sábbát istentisztelettel köszöntjük a Szombat bejövetelét, amelyet közös vacsora és a hagyomány dalainak éneklése követ. A hónap másik két sábbátján pedig szombat délelőtt jövünk össze imádkozni. A tórai hetiszakaszt az istentisztelet keretében közösen értelmezzük. Istentiszteleteink reform vonásai közé tartoznak az ismétlések elkerülését szolgáló rövidítések, a közös imádkozás és éneklés előnyben részesítése, és az imaidőknek a kor életritmusába illeszkedő, rugalmas kezelése. Már dolgozunk a magyarországi progresszív zsidóság imakönyvén, amelyben az imák nemcsak héberül, hanem új magyar fordításban is szerepelnek. Az imakönyvet a héber nyelvű szövegek latinbetűs átirataival is kiegészítjük.

Bét há midrás: a tanulás háza

Tórakörünk nyolc éve folyamatosan működik. A Szentírás szövegének tanulása során tagjaink megosztják egymással személyes gondolataikat. A júdaizmus tanításaival és annak mai megközelítésével foglalkozó tanfolyamaink nyitva állnak tagjaink és a zsidóságba betérni kívánók számára egyaránt. A Szim Salomban lehetőséget nyújtunk a klasszikus héber nyelv és az imák gondolatvilágának megismerésére is. Ünnepeink alkalmat adnak ismereteink elmélyítésére, továbbá külön ünnepi gyerekprogramok szervezésével a gyerekes családok bevonására.

Bét há kneszet: a gyülekezet háza

Egymás megismerésének szép módja tagjaink családtörténeti estje, amikor régi fényképek, tiszteletet sugárzó levelek kerülnek elő. Rendszeresen meghívunk külső előadókat, hogy a zsidó kultúra és tudomány számunkra legizgalmasabb kérdéseiről tartsanak előadást. Benne vagyunk a nemzetközi zsidó vérkeringésben: külföldről rendszeresen látogatnak minket reform zsidó közösségek képviselői. Tagjaink között Magyarországon dolgozó amerikai reform zsidók is vannak. Programjainkról és közösségünk híreiről rendszeresen tájékoztatást adunk havonta megjelenő Hírlevelünkben.

4. Céljaink

A Szim Salom-ot szeretnénk a magyarországi progresszív zsidóság számban is gyarapodó erős hitközségévé fejleszteni. Miközben növelni kívánjuk a létszámot, egyik fő célunk a gyülekezet családias, bensőséges jellegének megőrzése.
Feladatunknak tekintjük, hogy tagjaink számára lehetővé tegyük az egyéni élet fordulópontjainak a zsidó ritus szerinti átélését (születés-névadás, felnőtté avatás, házasság, temetés-gyász). Fennmaradásunk zálogának a gyerekek tanítását tartjuk. Ezért ősi hagyományunk szellemében célunk héder (vallási iskola) működtetése.
B'né micvá (A törvény gyermekei) programunk keretében - a progresszív szemléletnek megfelelően - egyforma képzést nyújtunk a fiúknak és lányoknak.
Hagyománnyá szeretnénk tenni gyermekeink rendszeres táboroztatását.
Jelenleg a Bálint Házban tartjuk programjainkat. Ennek a sokrétű, gazdag tevékenységnek a megvalósításához azonban saját zsinagógára van szükségünk.

Várunk mindenkit, aki szeretné jobban megismerni zsidó gyökereit, valamint azokat, akik közösségre vágyva többet akarnak megtudni a progresszív júdaizmusról.