A zsinagóga-helyzet
A Szim Salom közösség több mint 15 éve létezik és tölti be a
zsinagóga hármas funkcióját: bét t'filá – imaház, bét midrás – tanház,
bét kneszet – a gyülekezés háza. Ímhol a gyülekezet, az ima és a tanulás.
De hol A HÁZ?
Hoszzú évekig béreltünk, sok szempontból problémás magánlakásokat.
A Bálint Ház nagylelkűen befogadott minket, ahol jelenleg is
tartjuk programjainkat, de a korlátozott lehetőségek miatt nem tudjuk
saját zsinagógai funkcióinkat itt ellátni teljes körűen.
Két évig próbálkoztunk egy vagyonkezelői
konstrukcióval: próbáltunk adományokat szerezni egy olyan épület – az
Amerikai út 48. – felújításához, ami végső soron állami tulajdon és az
is marad, bármennyit is költenénk rá, s amelyből bármikor kitehetnének
minket.
Így jutottunk el 2009 év végén oda, hogy hosszú távú bérleti
szerződéssel egy arra alkalmas ingatlanban kezdjünk el kialakítani egy
saját zsinagógát.
A Ráday utcában (IX. ker.) találtuk meg a megfelelő helyet, és a
megbízható, kiszámítható tulajdonost.
Kérjük, hogy amennyiben lehetősége van a felújítást, berendezéseinket, vagy az ingatlan megvásárlását támogatni, az alábbi elérhetőségeken ezt tegye meg!
Frissítve: 2009. december.
Elérhetőségeink és az adományozáshoz banki adataink itt megtalálhatóak.
Szim
Salom
