Sára ősanyánktól a rabbinőkig

Női szerepek a zsidó vallásban

Kelemen Katalin rabbi előadása a Vallások az elnyomottakért c. vallásközi expón hangzott el, 2017. december 10-én.

 

Előadásom eredeti címe ez lett volna: A nők szerepe a zsidó vallásban. Végül azonban a „női szerepek” kifejezés mellett döntöttem, hiszen azt akarom kiemelni, hogy nem beszélhetünk homogén fogalomról. A hangsúly éppen a diverzitáson, a változáson és a fejlődésen van. Például szolgál ez a 2000-es évek elejéről származó, életből vett történet. Egy bostoni zsidó családban az édesanya megemlítette otthon, hogy sábbátkor Jonathan rabbi jön ebédre, s öt éves kislánya csodálkozva kérdezte meg: jé, rabbik nem csak nénik lehetnek?

 

Nők a T’nách-ban

Hogy is kezdődik a történet? A T’nách teremtéstörténetében a nők és a férfiak még egyenrangúak egymással: „És teremtette Isten az embert az Ő képére, Isten képére teremtette őt; férfinak és nőnek teremtette őket.” [1]

Midrási magyarázatok szerint Isten először egy kétarcú, hermafrodita lényt teremtett, s csak azután választotta szét Ádámmá és Évává.

Az első ősatya Ávrám, aki megkapta Isten nevéből az egyik Isten-betűt, a ’hé’-t, így Ávrahám lett belőle, Száráj ősanyánkból pedig ugyanezzel az Isten-betűvel Szárá lett. Az Örökkévalóval való szövetség jeleként tehát mindketten isteni áldást és egy Isten-betűt kaptak – Ábrahám a brit milá, a körülmetélés rítusának bevezetésekor, Sára pedig akkor, amikor Izsák születésének ígéretét, azaz a biológiai kreativitást kapta meg. Ők ketten tehát még teljesen egyenrangúak az Örökkévalóval való kapcsolatukban.

A Genezis történeteiben tallózva Támár erőteljes alakja is emlékezetünkbe vésődik. Apósa, Júda nem teljesítette neki tett ígéretét, ezért Támár egy ügyes trükkel szerez jogot igazának. Hiába folyamodott csaláshoz, a zsidó nép névadó ősatyja, a jákobi főáldás örököse maga ismeri be menyéről: „igazságosabb ő nálamnál”[2]. A későbbi rabbinikus kommentárok is Támár pártját fogták.

A bírák korára előreugorva Debórát, a bírót és prófétaasszonyt pillantjuk meg, amint egy pálmafa alatt ülve ítélkezik Izrael fiainak ügyében.[3] De hiába örvendett nagy tekintélynek, közszereplését a rabbinikus kor tekintélyei már problematikusnak találták, ezért inkább úgy interpretálták tevékenységét, hogy Debóra „csak” tanította a bírákat.

Példaként szolgál Hanna alakja is. Ő volt az első nő a Héber Bibliában, akiről tudjuk, hogy nyilvánosan imádkozott. Gyermekáldásért könyörgő gyönyörű imája fel van jegyezve a T’náchban – bizonyítékként arra is, hogy a nők részt vettek a korabeli nyilvános istentiszteleteken.[4]

A T’náchban tehát erős, eredeti, színes női egyéniségekkel találkozunk, de a szerepük, az Istennel való szövetségük sokszor hiányosan, töredékesen van ábrázolva. Ez a töredékesség Mózes nővére, a prófétanőnek (hán’viá-nak) nevezett Mirjám esetében a legszembetűnőbb, aki nyilvánvalóan a nők vezetője volt – ő vezette át őket a Nádastengeren is – mégis alig pár epizód maradt fenn az életéről a szövegekben. Az ő történetén igen erősen érződik a férfi szerkesztők kemény cenzori tevékenysége.

A Tóra leírásának folyamatából nyomon lehet követni azt a fokozatos szemléletváltozást, ami a patriarchális irányítás felé vitte a történelmet. A tórai jogalkotás elsősorban férfi szemszögből történt, férfi érdekeket tükröz. A nők az esetek többségében – bizonyos kivételektől eltekintve – a jog tárgyaként szerepelnek.

 

Poszt-biblikus kor

A poszt-biblikus kor férfiak által uralt világában a nők fokozatosan kiszorultak a nyilvános vallásgyakorlásból és a közélet egyéb területeiről. Ennek a folyamatnak a kiindulási pontja, hogy a Szóbeli Tan bölcsei kettős felmentést adtak a nőknek: a tanulás és bizonyos időhöz kötött micvák gyakorlása alól, azért, hogy más, szintén időhöz kötött családanyai teendőiket jól el tudják látni.

Felmerült azonban egy jogi probléma: a felmentettnek más a státusza, mint a kötelezettnek. A nem kötelezett nem teljesíthet micvákat a kötelezett helyett. Ennek következtében a nők lassan kiszorultak a minjánból: a kötelezően előírt, minimum tíz tagot számláló imádkozó közösségből, a Tóraolvasás lehetőségéből és még sok más nyilvános vallásgyakorlási és közéleti micvából. Ami tehát kezdetben felmentés volt, hamarosan tiltássá lett. Így váltak a nők fokozatosan periférikus zsidóvá – nem vehettek aktívan részt a teljes zsidó vallásos élet megélésében.

Nyomon követhető a következő példán is, hogy a férfiközpontú társadalom szociális attitűdje hogyan formálta a zsidó vallásjogot, a halachát. „Rabbijaink azt tanították, hogy mindenki, a kiskorúak és a nők is jogosultak arra, hogy az istentiszteleten a hét Tóra-olvasó között legyenek, de Bölcseink azt mondták, hogy nő ne olvasson a „k’vod hácibbúr” érdekében – azért, hogy megőrződjék a közösség méltósága.”[5] Az intelem mögött álló gondolat: ha egy nő olvasna Tórát, akkor azt lehetne feltételezni, hogy nincs elég tudós férfiú a kongregációban, s ez szégyent hozna a közösségre.

Vagy mit szóljunk a következő – szintén a rabbinikus korból származó – kérdés-felvetéshez? Szűznek tekintendő-e a menyasszony, ha három éves kora előtt megrontották? A halachikus tekintélyek megengedő válasza sem vigasztal bennünket. A baj a kérdéssel van.

 

Újkor

A nők helyzetében jelentős áttörést csak a haszkala, a zsidó felvilágosodás hozott, melynek nyomán az 1810-es években Észak-Németországban megszületett a reform zsidó irányzat. Hamar teret nyert Amerikában, majd meghonosodott több európai országban is. A vallási élet minden területén folyt a harc a nők egyenjogúsításáért, s ez a harc végül meghozta az első női rabbi felavatását is. Az ortodox zsidó családból származó Regina Jonas Németországban magánúton, magán-szmichá keretében lett felavatva 1935-ben. Kiemelkedő rabbinikus tudásával, szónoki tehetségével és mély hitével támogatta tragikus sorsú közösségét egészen az Auschwitzban 1944-ben bekövetkezett meggyilkolásáig.[6]

A Soá után évtizedekig feledésbe merült Regina Jonas emléke.

A következő nagy áttörés az 1970-es évekig váratott magára.  A Hebrew Union College amerikai reform rabbiképzőben kapott rabbi diplomát Sally Priesand 1972-ben. Tanulmányainak időszaka és rabbivá avatása azonban még nem volt maradéktalan diadalmenet. Sokan azzal vádolták, hogy csak azért iratkozott a rabbiképzőbe, hogy ott férjet fogjon magának, s előre látni vélték azt is, hogy nem fog tudni családot alapítani, hiszen lehetetlen, hogy egy női rabbi gyermekeket is neveljen. Azóta már százával működnek női rabbik a világban.

Az ezredforduló táján Amerikában egy felmérés született arról, hogy milyen új vonásokat hozott a tömeges női rabbinátus a zsidó közösségek életébe. A formális autoritáson, hierarchikus szemléleten és egyszemélyi tudáson alapuló tradicionális férfi rabbi-modell mellett színre lépett egy intuitív, empatikus, interaktív, a hittársakat „helyzetbe hozó” női vezetői modell. Ez új, üde színeket hozott a közösségek életébe, s annyira sikeresnek bizonyult, hogy ez az új vezetői stílus már kezd beszivárogni némely férfiak által vezetett kongregációba is.

Ma a zsinagógákba lépve színes, változatos kép fogad bennünket világszerte. Az ortodox zsinagógákban a nőket a karzaton vagy a mechica (elválasztó függöny vagy fal) mögötti térben találjuk, s kis csipkedíszt, parókát vagy nagy kalapot viselnek fejükön. A konzervatív, liberális, reform irányzatok felé haladva fokozatosan megjelennek a színes hímzett fejfedők, kipák, a gyakran kézzel festett, nőies mintájú tálitok. Az ortodox zsinagógában a nők nem énekelnek hangosan, annak az érvnek az elfogadása alapján, mely szerint a női hang erotikus csábítása eltéríti a férfiakat a káváná-tól, az imára való koncentrálás képességétől. A liberális, progresszív irányzatokban a nők és férfiak együtt ülnek, közösen énekelnek, és a nők is lejnolják a Tórát. A női kántorok pedig, hagyományunk gyökereihez visszanyúlva, akár hangszerekkel, dobokkal is kísérik éneküket – ahogyan azt Mirjám tette hajdan.

A női szerepek sokszínű és sokrétű megélését elméleti síkon a zsidó feminista teológia megalapozása és elterjedése tette lehetővé. A 90-es évek elején lépett színre Judith Plaskow az Újra Szinájnál állva[7] című nagyhatású művével. A szerző tórai textusokkal alátámasztott érvelése szerint a kinyilatkoztatáskor a Szináj lábánál jelen voltak a nők és a gyermekek is. Mi, nők is részesei vagyunk tehát a szövetségnek, ránk ugyanúgy vonatkozik a Tan Szava, mint a férfiakra. Az évszázadok során sok sikeres kísérlet történt a saját örökségünkből való kizárásunkra, de most elkezdjük visszaperelni azt. A judaizmus könyvespolcát a férfiak által írt és szerkesztett könyvek csak félig töltik ki, a másik fele üres, mondja Judith Plaskow, s ezt nekünk, nőknek kell megtöltenünk.

Napjainkra e félig üres könyvespolc másik felére korszakalkotó női szempontú művek kerültek: igényes és briliáns női Tóra-kommentárok, tanulmányok, regények. Emellett a zsidó hagyományból vett, ám újonnan kialakított kreatív rítusok is születtek. A leánygyermek megáldásán (brit bát) és felnőtté avatásán (bátmicvá) túl ma már megünneplik a női élet egyéb mérföldkő állomásait is: az érett nővé válástól a várandósságot ünneplő „kerekedési rítus”-on át a biológiai termékenység befejezéséig.

A fejlődés nyomán liturgiai változások is végbementek. 

A zsidó imakönyv mindennapi reggeli áldásai között található az alábbi, csak a férfiak által mondott áldás:

Áldott légy Örökkévaló Istenünk, a Mindenség Királya, aki nem teremtett engem nőnek.

Szexistának értelmezhető felhangja miatt már a korai időktől kérdés tárgyát képezte ez a különös ima-mondat. A rabbinikus kommentárok válasza a következő: mivel a nők – gyermeknevelési kötelezettségeik prioritása okán – fel vannak mentve a tevőleges micvák nagy része alól, ezért a férfiak hálát adnak az Örökkévalónak, hogy ők több micvára vannak kötelezve.

Az első ezer évben azóta, hogy a férfiak ezt az imát minden nap elmondják, nincs feljegyzés a zsidó nők hangjáról, arról, hogy a nők e helyütt bármit is mondtak volna. A későbbi századokban létrejövő női verziók közül most mindössze két példát említek.[8] Fennmaradt két női imakönyv kézirata a 15. századból[9], amelyekben ez áll:

Áldott légy te, Örökkévaló, aki nőnek teremtett, s nem férfinak.

A 20. és a 21. század progresszív imakönyveiben több különböző változatban találjuk meg ezt az áldást. A Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközségben mi az alábbi verziót használjuk:

Áldott vagy Te, örök Istenünk, Világ Ura,
aki a saját képére, kedve szerint férfinak / nőnek teremtett.[10]

 

Amikor ezt az áldást davenoljuk a zsinagógánkban, férfiak és nők ki-ki a magáét, kereknek és teljesnek érezzük a világot.

 

 

[1]     1Mózes 1:27  Raj Tamás (szerk.) Biblia (Makkabi Kiadói Kft.: Budapest, 1993), 10.

[2]     1Mózes 38:26  Raj Tamás (szerk.) Biblia, 1993, 136.

[3]      Bírák 4:4-5  Raj Tamás (szerk.) Biblia, 1993, 814.

[4]     I. Sámuel, 1. fejezet  Raj Tamás (szerk.) Biblia, 1993, 890.

[5]     Babiloniai Talmud, Megilla 23a    Rabbi Dr. I. Epstein BA. PH.D., D.Lit.(szerk.), Hebrew-English Edition of the Babylonian Talmud (The Sonsino Press: London, Jerusalem, New York, 1986)

[6]     Groó Diana magyar filmrendező 2013-ban „Regina” címmel dokumentumfilmet készített Regina Jonas életéről. Az egyetlen fennmaradt fényképre épített film jelentős nemzetközi sikereket ért el. 

[7]     Judith Plaskow, Standing Again at Sinai: Judaism from a feminist perspective (Harper Collins: San Francisco, 1991), 1480.

[8]     A férfi/női áldás történetéről bővebben: https://www.youtube.com/watch?v=CkTYKzPjLv0

[9]     A kéziratokat Abraham Farissol itáliai kántor és szófér másolta 1478-ban, Ferrarában, illetve 1480-ban Mantovában

[10]   Kelemen Katalin (szerk.) Sábbát sáchárit imakönyv (munkapéldány) (Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség: Budapest, 2012)

 

Kelemen Katalin rabbi előadásának leirata megjelent az „Egy hajóban evezünk” című vallásközi projekt tanulmány kötetében:
EGYÜTT A JÖVŐNKÉRT
Vallások egy nyitottabb és elfogadóbb társadalomért
Előadások és cikkek
Szerkesztette: Bárdosy Éva és Dénes Gabriella
Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesülete, Budapest, 2018
ISBN 978-615-00-1955-0
http://mek.oszk.hu/18300/18331/18331.pdf  109. oldal

 


Korábbi bejegyzés:

Következő bejegyzés: