SZEGŐ KRISZTINA DRÓSÉJA
Elhangzott a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség sáchárit istentiszteletén,
2021. június 19-én, szombaton
Perczel Anna emlékére
Az aktuális hetiszakasz, a Hukkát olvasása alkalmából tegnap a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közleményt adott ki, ami szerencsés esetben pozitív hangulati hátteret biztosíthat majd a közeljövőben a közösségünkkel folytatott társult tagságról szóló tárgyalásokhoz. A kiáltvány szerint emberek csoportját nem helyes tisztátalannak minősíteni. Nem szabad őket megkülönböztetni orientációjuk, identitásuk, boldogságkeresésük miatt, ezért szolidaritást vállal minden megkülönböztetett, démonizált közösséggel a humánum és az emberség jegyében. Úgy legyen!
A Hukkát hetiszakasz, amire hivatkoznak, a Tórának talán a legnépszerűbb fejezete, nyilván a bevezetője miatt, ahol említés történik a vörös tehénről. Az emberek szeretik a mesebeli, misztikus állatokat (ilyen pl. a lochness-i szörny, az unikornis, a sellő, a sárkány). És ilyen a vörös tehén, amely a valóságban ugyan nem létezik, de foglalkoztatja az emberek fantáziáját. Az izraeli Temple Institute tagjai például dolgoznak az előállításán, mivel meggyőződésük, hogy a szentély felépítése és felavatása csak a vörös tehén felhasználásával valósítható meg.
A bonyolult hetiszakasz tehát a vörös tehén feláldozásának furcsa szertartásával kezdődik. A rituálé arra szolgál, hogy megszüntessék a holttest érintése által okozott állapotot, a rituális tisztátalanság legkritikusabb állapotát. Kevesen tudják, hogy csak az emberi holttest vagy sír érintése okoz tisztátalanságot. Mivel az emberi létezés a legmagasabb szintű életforma, ezért az emberi holttest képviseli a legintenzívebb életellenességet. A holttest érintése olyan erőteljes szennyeződést okoz, amelyet nem lehet semlegesíteni a szokásos rituális tisztálkodással (pl. kézmosással, vagy a mikvében történő megmerítkezéssel). Az egyetlen hatékony elixír ellene a tiszta vörös üsző vérének és hamujának, valamint cédrusfának és egyéb növényi anyagoknak a keveréke, amit a harmadik és a hetedik napon kell alkalmazni.
Ez a bibliai időkben központi szerepet vivő rítus megtanította az embereket arra, hogy holttest érintése után hogyan szabaduljanak meg a tisztátalanságtól azért, hogy ismét látogathassák a tabernákulumot, vagy a templomot. Bizonyos értelmezések szerint a szertartás engesztelő áldozat lehetett az aranyborjú készítésének bűnéért. Látszólag logikátlan és érthetetlen az eljárás, amelyet azonban a bibliai időkben pontosan megértettek, és elfogadták, hogy lényegét majd csak a messiás eljövetelekor fogjuk megismerni. Johanan ben Zákáj például azt mondta tanítványainak „nincs megengedve, hogy halandók a rendelet kiadásának okait kutassák”. De a zsidók természetesen ennek ellenére is folyamatosan kutatják.
Rabbi Yitz Greenberg magyarázata szerint a kaotikus, zavaros parancsolat célja eredetileg állítólag az volt, hogy az emberek megtanuljanak vakon engedelmeskedni, utasításokat követni, csak mert az Örökkévaló ezt mondta. Az ember engedelmeskedjék a Tórának, és ne tegyen fel kérdéseket. Ezzel szemben a szövetség alapvető elve, hogy a parancsolatokat nem azért kapjuk, hogy az Örökkévaló szolgálatában való robotikus, automatikus engedelmességre késztessenek minket, hanem sokkal inkább azért, hogy a Tóra megélésével és alkalmazásával egy jobb világot hozzunk létre.
Ha viszont a hetiszakasz szövegének explicit tartalmát vesszük alapul, akkor a Hukkát arra tanít minket, hogy hogyan válasszuk el magunkat a haláltól. Szerintem azonban ez fordítva is igaz, nemcsak mi törekszünk arra, hogy elválasszuk magunkat a haláltól, de a halál is elválaszt minket. Például lehetőségektől. Attól, hogy végigvigyük azt a feladatot, amit vállaltunk, vagy amit választottunk magunknak. A halál néha nem hagy nekünk időt, azaz nem kapunk elég hosszú életet ahhoz, hogy befejezzünk művünket, mindent, amit akartunk.
Hogy mi az a feladat, vagy életcél, amiért ide születtünk? Különböző lehet, de egyik sem fontosabb vagy nélkülözhetőbb, mint a másik. Van, akinek borzasztóan nehéz misszió jutott pl. ki kell vezetnie egy lázongó, folyamatosan elégedetlenkedő népet Egyiptomból, aztán bolyongani velük a sivatagban, majd elkísérni őket az ígéret országának határáig. És mindezért egyetlen jutalmat várhat, a pillanatot, amikor átlépi ennek az országnak a határát. De Mózesnek, mert róla van szó, még ennyi sem adatott meg, a halál elválasztotta még ettől az egy jutalomtól is.
A hetiszakasz folytatásában ez olvasható. “És szólt az Örökkévaló Mózeshez és Áronhoz: Mivel nem hittetek bennem, hogy megszenteljetek engem Izráel fiainak szeme előtt, ezért nem viszitek be ezt a gyülekezetet az országba, melyet nekik adok.” (4Mózes 20:12)
Izrael három vezetője, három testvér valóban nem viszi be a gyülekezetet az országba. Ők az utolsó tagjai annak a generációnak, akik még Egyiptomban, rabszolgaként születtek, akik miatt 40 évig vándorolniuk kellett, hogy az új, szabadnak született fiatal nemzedék leváltsa őket. Miriam meghal, és eltemetik. Áront Mózes kíséri utolsó útjára, a Hór hegyre, ott leveti Áron hivatalos főpapi ruháját, és ráadja Eleázárra, Áron fiára, akire ezzel a főpapi méltóság is átszáll. Ezt követően Áron meghal, eltemetik, népe 30 napig gyászolja.
Mózes is meghal, de nem a szokásos módon. A próféták nem halnak meg, eltűnnek, ki tudja, hová. Mózes a távolból még megnézhette az országot, vethetett rá egy pillantást, tudván, hogy nem maradt ideje arra, hogy befejezhesse művét. Arra pedig pláne nem, hogy egy kis ideig még élvezhesse is munkája eredményét, vagy akár csak a jól megérdemelt pihenést.
Sok ember van ezzel így. Olyanok is, akik jóval kisebb, vagy egyszerűbb feladatot kaptak. Van akinek annyi csupán a dolga, hogy életben maradjon, őrizze az egészségét ameddig lehet, és átadja tudását a következő nemzedéknek. Van akinek az a feladata, hogy családról gondoskodjon, gyerekeket neveljen, beteget ápoljon. Az ő munkája nap mint nap újra kezdődik. Van, akinek az a hivatása, hogy tudományos felfedezések után kutasson, és találmányával esetleg megmentse az emberiséget, mondjuk egy pandémia idején. Az ő számára a siker legtöbbször még életében eljön. És van, aki építészként, várostervezőként egyesületet alapít, könyveket ír, beszédeket mond, hogy óvja a történelmi zsidónegyed védett épületeit. Az ő munkája még halálával sem ér véget.
