5Mózes 26:1 – 29:8
VÁG ANDRÁS DRÓSÉJA
Elhangzott a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség szombatfogadó istentiszteletén,
2021. augusztus 27-én, pénteken.
Áldások és átkok
Mózes ötödik könyvében vagyunk, továbbra is a könyv végefelé. Mózes népe éppen arra készül, hogy átkeljen a Jordán folyón. Szemben a korábbi hetiszakaszokkal, amelyekben a hangsúly a törvényeken, viselkedési szabályokon és az önszerveződésen volt – a KI TÁVÓban a szövegek jelentős része két szálra van felfűzve: az áldásos és az átkos cselekedetekre, mégpedíg úgy, hogy az áldások színes és vonzó sokasága mellett az átkok szörnyű és rémisztő palettájával találkozunk. Ezekre a dróse végén fogok majd egy-két példát mondani.
A KI TÁVÓ kezdő mondata így hangzik: „És lesz, midőn bemégy az országba, amelyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked birtokul és elfoglalod azt és lakni fogsz benne;” (5Mózes 26,1) A folytatás pedig a következőképpen vázolható – csak nagyvonalakban. 1. Mózes utasítja Izrael népét, hogy miután letelepedett és a földet megművelte, vigyen gyümölcsei zsengéjéből (bikurim) a Szentélybe és adjon hálát az Örökkévalónak. (5Mózes 26:1–11.) 2. Ezt követően a levitáknak és a szegényeknek juttatandó tizedekről beszél és arról, miképpen mondja el a nép az áldásokat és ahogy belépnek a Szentföldre írják fel a parancsolatokat azokra a kövekre, amiket az Ébál hegyén állítanak fel. (5Mózes 26:12–27:26.) 3. A heti szakasz következő részében hosszan részletezi az áldásokat és feddéseket, mely utóbbiak kegyetlen dolgokkal fenyegetnek, ha a nép nem teljesíti az Örökkévaló parancsait. (5Mózes28.) 4. Végül Mózes elmondja, hogy „nem adott nektek az Örökkévaló szívet, hogy megértsétek, sem szemeket, hogy lássátok, sem füleket, hogy meghalljátok azokat (egyiptomiak megpróbáltatásait), mind e mai napig.” (5Mózes 29:3.) De mintha Mózes azt sugalmazná, hogy ezentúl ez is másként lesz.
Két rövid fejezet
Az egyik a kövek felállításával a másik pedig az átkokkal és áldásokkal foglalkozik.
I. Önazonosság
Idézek a Bibliából: „És lesz azon a napon, amelyen majd átvonultok a Jordánon az országba, amelyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked, állíts magadnak nagy köveket és meszeld be azokat mésszel, és írd reájuk ennek a tannak minden szavát, mihelyt átkeltél, hogy bemenj az országba, amelyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked, a tejjel mézzel folyó országba, amint megigérte neked az Örökkévaló, őseid Istene. És lesz, midőn átkeltetek a Jordánon, állítsátok fel ezeket a köveket, amint nektek a mai napon parancsolom, az Ébál hegyén és meszeld be azokat mésszel. És építs ott oltárt az Örökkévalónak, a te Istenednek, terméskövekből való oltárt, ne suhints fölöttük vasat. Ép kövekből építsd az Örökkévaló, a te Istened oltárát és mutass be rajta égőáldozatokat az Örökkévalónak, a te Istenednek, vágj le békeáldozatokat és költsd el ott; és örülj az Örökkévaló, a te Istened színe előtt. És írd a kövekre e tannak minden szavát egész világosan.” (5Mózes 26,1)
A szövegrész tehát két parancsot tartalmaz. Az első szerint a Jordánon való átkelés után a Tórát „nagy kövekre” kell felírni a zsidóknak, mégpedig meszelt felületre, sajátmaguk számára. A második parancs szerint faragatlan kőoltárt kell állítani az Örökkévaló tiszteletére – „ép kövekből”. Utóbbi esetben már nem szerepel a meszelés.
A kövekről, amiket sajátmagunk számára kellett készítenünk, az írást egy idő után le fogja mosni az eső. Ezt a régiek is tudták. Mintha nem az lenne a fontos, hogy a Tan szavai tartósan legyenek rögzítve, hanem hogy a nép számára örök emlékeztető legyen, hogy önazonosságának fontos meghatározói legyenek a „nagy kövek”.
Tábor Béla a zsidóság szerepét három pontban konkretizálja (Emlékeztetőül: Tábor Béla az a gondolkodó, akitől a „Szombatfogadó imakönyvünk” első oldalán szereplő idézet – „A vallás egyedüli értelme, hogy a még véges embert a végtelenbe hívja” – olvasható.) Tehát a három pont: „a múltközösség, az értékközösség és a nyelvközösség”[1]. A honfoglalás kezdetén elhelyezett kövek egyértelműen „múltközösségünk”, úgy is mondhatnám, hogy identitásunk vagy önazonosságunk legfontosabb jelzőtábláinak egyike.
„Légy önmagad”, halljuk sokszor, de lehetnék-e, lehetnénk-e mások, mint önmagunk?? Talán nem önmagunk vagyunk, amikor éppen a mában élünk?? Nagy téma ez és azt hiszem segít a válaszadásban, ha a mérföldköveinkre gondolunk.
Mondhatom-e azt, hogy zsidó honfoglalás idején lerakott kövek — melyekről az eső többezer éve lemosta az Írást – segítenek önazonosságunk megvalósításában??? A szöveg nélküli kövek (illetve a kövek szimbolikája) hordozzák leginkább az örökkévalóságot?? Vagy az értékközösség a legfontosabb?? Talán a nyelv?? A válaszok nyilván túlmennek ennek a drósénak a keretein.
Egy biztos: a progresszív zsidó identitás egyértelmű kihívás és egyben üzenet is sajátmagunk és a világ számára is.
(„Kövek üzenete” címmel mutatták be 1994-ben Jancsó Miklós filmsorozatát a Kárpát-medence zsidó emlékeiről, a túlélőkről és utódokról – olyan helyszíneken, mint Máramaros, Kárpátalja, Moldova, stb. Ezek a filmek fenn vannak a neten.)
II. Feltétel nélküli kedvesség (vagy szeretet) és alaptalan gyűlölködés
A szent szövegek igen gyakran egymás folytatásai, egymás bővebb kifejtései, gyakoriak a párhuzamok és átfedések. Ilyen párhuzam található két hetiszakasz között melyek Mózes harmadik és ötödik könyvében találhatók. Ez utóbbi a mostani KI TÁVÓ hetiszakaszunk, az előbbi pedig a BEHÁR – BEHUKOTÁJ (azaz jutalom és büntetés).
Ez a két hetiszakasz különös kapcsolatban áll egymással. Mind a kettőben olvashatók olyan mondatok, amelyeket úgy hívunk, hogy TOCHECHÁ (ami feddést, átkot vagy fenyítést jelent). Úgy rendelték a bölcsek, hogy azok a fedések, amelyek Mózes harmadik könyvében vannak, azokat mindig SAVUOT ünnep előtt kell olvasni. Azokat a feddéseket pedig, amelyek az ötödik könyvben, a KI TÁVÓban találhatók pedig az Újév, ROS HÁSÁNÁ előtt.
Van egy fontos – az átkokhoz kapcsolódó – Ezrai (vagy Ezsdrási)[2] gondolat, amelyik úgy hangzik, hogy “múljon el az év és minden átka”[3] és a mondat úgy folytatódik, – bár ebben a pillanatban még nem aktuális nekünk – hogy „kezdődjön az új és jöjjön minden áldása”[4].
A bölcsek magyarázata azt mondja, hogy az első TOCHÁCHÁ az Első Szentély pusztulását jövendöli meg, a második – vagyis a mostani hetiszakaszunkban szereplő – pedig a Második Szentély lerombolását jósolja meg. Az Első Szentély őseink olyan bűnei miatt pusztult el, amelyek tiltó parancsolatokat hágtak át. A Második Szentély pusztulásának hagyományos magyarázata a testvérgyűlölet (a szinát chinám) volt.[5] A SZINÁT CHINÁMOT nevezhetjük indokolatlan, alaptalan gyűlölködésnek is nevezhetjük. Ennek ellentéte a feltétel nélküli szeretet vagy kedvesség, az ÁHÁVÁT CHINÁM[6].
De kire vonatkozik a gyűlölet kifejezés?? Az ellenségre?? A barátra? „… a héber Bibliában nem szerepel a „gyűlöld ellenségedet” parancs sem szó szerinti, sem megközelítően szó szerinti formában. A „gyűlöld ellenségedet” parancs forrása tehát nem a zsidó Szentírás, szemben a „szeresd felebarátodat” szabállyal, ami a bibliakutatók által a „Szentség törvényeként” emlegetett részhez tartozik és szintén Mózes harmadik könyvében található. Érdemes a kifejezést tágabb kontextusában is idézni:
“… Ne légy rágalmazó néped között, ne állj veszteg felebarátod vérénél. Ne gyűlöld felebarátodat szívedben, intve intsed társadat, hogy ne viselj miatta bűnt. Ne állj bosszút, ne tarts haragot néped fiai ellen, szeresd felebarátodat, [mert] olyan, mint te, én vagyok az Örökkévaló.” (3Móz 19, 15-19).
A kiemelt szavak (társad, néped fiai, felebarátod) vizsgálata azt mutatja, hogy ezek a parancsok elsősorban a közösség tagjainak egymáshoz való viszonyát hivatottak szabályozni.”[7]
………….
A második diaszpóra, a második szétszóratás lassan 2000 éve tart és még mindig nem tudjuk, mikor lesz ennek vége. De azt talán feltételezhetjük, hogy a dolgok jó irányba változnak majd, ha a SZINÁT CHINÁM csökkenni fog, sőt talán meg is szűnik a zsidó közösségen belül. Még ha nem is az lesz a következő év legfontosabb pozitívuma, hogy felépül a Szentély, mindenesetre elindulhatunk az odavezető úton, …[8] – mondja mindezt Darvas István rabbi az egyik tanításában.
Egy rövid tanmesére is van még talán időnk – Szinát chinámmal (oktalan gyűlölködés) kapcsolatban.
Ezt a történetet a Talmudban (Gitin 56a) olvashatjuk. Egy gazdag ember elküldte a szolgáját, hogy hívja meg jó barátját, Kámcát egy lakomára. A szolga véletlenül Bár-Kámcát hívta meg, akivel viszont ellenséges viszonyban állt az ura. Amikor Bár-Kámcá megérkezett a lakomára, a gazdag ember feldühödött, és ki akarta őt dobatni a szolgáival. Bár-Kámcá rettenetesen megalázottnak érezte magát, és könyörgött, hogy hadd maradhasson, még az általa fogyasztott ételt is kifizeti. A gazdag ember hallani sem akart erről. Erre felajánlotta, hogy kifizeti az egész lakoma költségének a felét. A gazdag ember hajthatatlan volt. Bár-Kámcá már az egész lakoma minden költségét hajlandó lett volna állni, hogy ott maradhasson, de a gazdag nemet mondott. Bár-Kámcá körülnézett. Az asztalnál barátai ültek, az asztalfőn nagy rabbik, ám mindenki néma maradt, senki sem mert kiállni mellette. Bár-Kámcá szégyenében és megalázottságában a hatóságokhoz fordult és feljelentette a zsidókat. A gyűlölködés végül Jeruzsálem pusztulásához vezetett.
Egyébként maga Jeruzsálem azt is jelenti, hogy a béke városa. Békére épült és a célja is a béke megteremtése és fenntartása. Éppen ezért pusztult el akkor, amikor békesség, szeretet és kölcsönös megértés helyett gyűlölködés volt a zsidók között.[9]
A dróse elején ígértem, hogy felolvasok egy-két idézetet áldásra és átokra:
ÁLDÁSSAL kapcsolatos idézet: „És fönntart téged az Örökkévaló jóra, méhed gyümölcsében, marhád gyümölcsében és földed gyümölcsében …” (5Mózes 28,11)
ÁTOKKAL kapcsolatos idézet: “És fölfalod saját testednek gyümölcsét, fiaidnak és leányaidnak húsát, akiket adott neked az Örökkévaló” (5Mózes 28,53)
A „fölfalod saját testednek gyümölcsét” még ha csak metafórának tekintjük, akkor is szörnyen hangzik. Mégsem példátlan. Feldmár András (hasonlóan jelentős zsidó származású pszichológus, mint Ranschburg Jenő vagy Popper Péter volt volt) használta ezt a kifejezést – saját sorsával, élettörténetével – pontosabban a szülő-gyerek viszonnyal – kapcsolatban. Nem tartom kizártnak, hogy a KI TÁVÓ olvasása után fedezte fel ennek a bibliai mondatrésznek az egyik lehetséges jelentését.
ÖNAZONOSSÁG, SZINÁT CHINÁM ÉS AZ ÁHÁVÁT CHINÁM
Végül egymás mellé rakom a két kiemelt témám fejezetcímeit: önazonosság, alaptalan gyűlölködés és feltétel nélküli kedvesség. Magunkra bízva a további értelmezéseket…
Sábbát Sálom
FORRÁSOK
BALÁZS Gábor (2008) „Ne gyűlöljem-e gyűlölőidet, Örökkévaló?” (Zsolt 139, 21) – A gyűlölet megítélésének ambivalenciája a zsidó filozófiában, in: Laczkó Sándor, Dékány András (szerk.) Lábjegyzetek platónhoz 6. – A gyűlölet, Kiadja a Pro Philosophia Szegediensi Alapítvány (Szeged) és a Magyar Filozófiai Társaság (Budapest-Szeged) http://acta.bibl.u-szeged.hu/49121/1/platonhoz_006_115-133.pdf
TÁBOR Béla (1990) A zsidóság két útja, Pesti Szalon könyvkiadó
[1] TÁBOR 1990 24.old.
[2] https://zsido.com/fejezetek/ezra-az-irastudo/ https://szentiras.hu/KNB/Ezdr http://biblia.hit.hu/bible/21/EZR
[3] http://or-zse.hu/hit/hitelet16.htm
[4] Talmud Megillah, 31b., https://www.touro.edu/news–events/stories/it-was-the-worst-of-times.php
[5] A Szentélyről – Ki távó hetiszakasz – 2020.08.31 – mini RaDaR – Darvas István tanítása https://www.youtube.com/watch?v=DbWISYXOJAU
[6] https://zsido.com/szinat-chinam-es-ahavat-chinam/
[7] Balázs 2008 115-116 old.
[8] A Szentélyről – Ki távó hetiszakasz – 2020.08.31 – mini RaDaR – Darvas István tanítása https://www.youtube.com/watch?v=DbWISYXOJAU
[9] https://zsido.com/szinat-chinam-es-ahavat-chinam/
