Langer Ármin cikke
Purimkor minden évben összegyűlik a pesti progresszív zsidóság a Ráday utcai zsinagógában; minden rendű és rangú népség együtt tölti ilyenkor az ünnepet. Így volt ez 5771 ádár havában is, amikor a zsinagógánkat annak felavatása óta nem látott embermennyiség lepte el: ha nem is voltunk annyian, mint egy Szent Jobb-körmeneten, az ziher, hogy legalább 80 lélek töltötte együtt ezen a napon az estéjét. A sok ismerős arc, az ígéretes program és a finom harapnivalók mellett a mókás jelmezek is emelték az est fényét: rabbink Mózes sógorának öltözött (aki – mint köztudomású – kalapárus volt, és ezért kell minden zsidónak fejfedőt viselnie), de akadt kendós harcművész, apáca-Mirjam, punk, sakktábla és sok más izgalmas karakter is. Egyik külföldi vendégünk Áron főpap alakját öltötte magára, másikuk azonosítatlan ókori zsidó nőszemélyként lépett színre.
Hazai Rabbi Mózes sógoraként és vendég rabbi Főpapként
A vallásos előírásoknak eleget téve ráérős zsidó időszámítás szerint 18:00-kor (ami a polgári időszámításban 18:22-nek felel meg) imával és énekkel elbúcsúztattuk a sábátot, majd a havdala után átfáradtunk az előadóterembe, ahol az ifjúsági csoport szellemes és szerethető rímekbe szedett purimspielje várta a nagyérdeműt. A produkciónak legalább annyi ember örült, mint ahányan jelen voltak: az, hogy az Eszter történetének bábokkal történő előadása sikeres volt, enyhe kifejezés. Én csak a Hámánt mozgató szegény ifjút sajnáltam, akit – közvetve ugyan, de –, valahányszor megjelent, lehurrogott a közönség.
A bábjáték után 19-20 óra magasságában körbeültünk a megilaolvasáshoz: kicsit a létszám is csappant, mivel a toleráns szülők kevésbé toleráns gyerkőceiket hazavitték. A “kemény mag” azért kitartóan ott maradt végig: Eszter, Mordechai – éljen! – és Hámán – fúj! – meséjét az est folyamán a kör szélére húzódott lelkesek füle hallatára 10-15 fő olvasta héberül, (különböző fordításokban) magyarul, angolul, hollandul, japánul, koreaiul és kínaiul… Kántorunk egyenest énekelte a szakaszát, méghozzá olaszul és gitárkísérettel. Mintha alá próbáltuk volna támasztani azt a sztereotípiát, miszerint minden zsidó legalább 10 nyelven tud beszélni. Ami egyébként természetesen igaz.
Az irodalmi olvasókör fölbomlásával következett a szabad cseverészés: mindenki letámadott mindenkit, kibeszélt minden(ki)t, összeevett-ivott mindent – egészen a Dohány utcai főkántor megérkezéséig, akit föl is köszöntöttünk születésnapja alkalmából, ha már erre tévedt. Hálája jeléül megzengette baritonját: reméljük, a ház lakóit is olyan örömmel töltötte ez el, mint bennünket.
Ezen sorok íróját régóta várta már egy ágy, úgyhogy e utóbb említett akció után megindult népvándorlási hullámmal együtt kisodródott a zsinagógából. Hogy utána még mi történt, nem tudom, de az biztos, hogy a kolleginák és kollegák nem részegedtek le a sárga földig – mint ahogy azt egyébként egy decens ortodox zsidó tenné –, így tegnap a Kábálát Sábát istentiszteleten már mindenki illően tudott viselkedni.
Csak egy radikális szkeptikus filozófusnak lenne szíve antitézist állítani a következő tézisemre: e nagyon jó hangulatban telt est után aligha tért bárki kielégületlenül haza.
Chag purim szameach!
Purimspiel az ifjúsági csoporttól
