VALLÁSI VEZETŐINK
KELEMEN KATALIN RABBI

Kelemen Katalin rabbi
Magyarország első női rabbija. 1951-ben született Budapesten, asszimiláns zsidó családban. Irodalom- és nyelvtanári pályafutás után 1992-ben részt vett a Szim Salom, a háború utáni első magyarországi reform zsidó közösség megalapításában. 1998-ban a londoni Leo Baeck College-ben avatták rabbivá, azóta a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség vallási vezetője.
A holokauszt túlélők második generációs tagjaként azt tartja feladatának, hogy a liberális judaizmus szellemében segítse mindazok útját, akik a zsidóság nyitott, örömteli megélésére vágynak.
Legfőbb érdeklődési területe szentírási és rabbinikus narratívák hermeneutikai elemzése, és teológiai kérdések történeti fejlődésükben való vizsgálata. Publikációi is e tárgyakat érintik.
DIANA SENECHAL KÁNTOR

Diana Senechal kántor
Diana Senechal tanár, író és fordító 2017 októberétől Magyarországon él és 2017 decemberétől a Szim Salom kántoraként tevékenykedik.
Mielőtt Magyarországra költözött, New Yorkban élt, ahol a Columbia Középiskolában tanított, a B’nai Jeshurun zsinagóga istentiszteletein vett részt és a Jewish Theological Seminary-ban kurzusokat hallgatott.
Jelenleg angol nyelvet és civilizációt tanít a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban; szabadidejében imád biciklizni a magyar vidéken.