GALÁNTAI AURÉL DRÓSÉJA
Elhangzott a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség Kábálát Sábbát istentiszteletén,
2020. július 31-én, pénteken
A most kezdődő Szombatot Sábát Nachamu-nak, azaz a megnyugvás, vigasztalás szombatjának nevezzük.
Miért is kell megnyugodnunk ezen a napon?
Tisá beáv – Áv hónap 9. napja – idén július 29-én szerdán este kezdődött és tegnapig, csütörtök estig tartott. Ez az ünnepnap a legnagyobb közösségi gyásznap, melynek fő jelentése az I. és II. Jeruzsálemi Templom lerombolása (i.e.586-ban, és i.sz. 70-ben) miatt érzett gyász. Noha formája és jelentése átalakult, az ünnepet írásos emlékek már az i.sz. 2.-3. századtól említik.
De sok egyéb csapás is megesett a történelem során ezen a napon – és van, amit a hagyomány kapcsol ehhez az ünnephez –, melyet egy háromhetes gyászidőszak előz meg, Támmuz hó 17. napjától kezdődően. A Misna szerint ez volt az a nap (Támmuz 17) amikor a rómaiaknak sikerült megrongálni Jeruzsálem falait i. sz. 70-ben. A Misna megemlít még más tragikus eseményeket is, melyek Támmuz ugyanezen napján történtek. Ez a háromhetes periódus (Bejn Ha’Metzarim, Bayn Ha-Metsarim) elvezet a Tisá beáv böjthöz. E három hétben a hagyományhű zsidók nem házasodnak és nem rendeznek ünnepségeket.
Kilenc nap-pal Tisá beáv előtt egy intenzív gyászidőszak kezdődik. A vallásos zsidók ilyenkor nem esznek húst, nem vágatnak hajat, nem mossák ki a ruhájukat (kivéve, ha a következő kilenc napban még viselik őket). Minden olyan cselekedet, amely
a vidámság vagy a luxus megnyilvánulásának tekinthető, tiltott ebben az időszakban. Mára a reform, a rekonstrukcionista és a konzervatív zsidók széles választékát vették át ezeknek a gyakorlatoknak.
Az ünnepet közvetlenül megelőző Szombat a Sábát Házon (Shabbat Hazon – vízió, látomás). A név a Háftárá-ból (prófétai olvasmányok) ered, mégpedig Jesájá 1. könyvéből, amely leírja Jesájá (Ézsaiás próféta, nevének jelentése: „Isten üdvössége”) vízióját, látomását a katasztrófáról, amely bűneikért fogja sújtani az izraelitákat.
Tisá beáv nem lehet Sábátkor – így ha a dátum szombatra esik, az ünnepet vasárnapra halasztjuk. Ilyen alkalmakkor apró változtatásokat szokás eszközölni a Mááriv-on (esti imán) illetve a Hávdálá-n, („elválasztás” a Sábát befejező szertartása, Szombatbúcsúztatás) alatt is: a borra mondott áldást elhalasztjuk a vasárnapi böjt végéig, a Sábát lezárását azonban fonott gyertyák fölött el szokás mondani.
Tisá beáv egy teljes böjtnap, az utolsó étkezést Áv hó 9. napjának napnyugtájáig el kell fogyasztani. Az étkezés neve, amely
a határt jelzi evés és böjt ideje között: szeudá máfszeket (elválasztó lakoma – seudah ha-mafseket) Az étel gyakran kerek alapanyagokból készül, mint tojás vagy lencse, melyek a zsidó hagyományokban a gyászt jelképezik, mivel az élet ciklikusságát idézik. Vannak, akik tojást vagy kenyeret esznek, hamuval megszórva, mások a földön ülnek az étkezés alatt. A birkát hámázon – étkezés utáni áldást, „utóáldást” (birkat hamazon, grace after meals) egyénileg, csendesen szokás mondani.
Az étel és ital elutasítása mellett Tisá beáv ideje alatt a zsidó hagyomány ugyancsak kerüli a bőr viselését, a nemi érintkezést,
a mosakodást, és a parfüm vagy más illatszer használatát. A temetők látogatása viszont megengedett, sőt támogatott – amennyiben növeli a szomorúság érzését.
Különleges, hogy Tisá beáv-kor még a Tóra tanulmányozása is tiltott, mivel az örömöt okozhat, hiszen az egyik legfontosabb micva. A Tanakh néhány fejezetének olvasása azonban megengedett, úgymint Jób vagy Jeremiás könyve, vagy a Talmud illetve
a Midrás- irodalom azon részei, amelyek a Jeruzsálemi Templom lerombolását tárgyalják. A zsinagógában az esti istentisztelet előtt a fényeket elhalványítják, a díszeket eltávolítják, a közösség tagjai leveszik a bőr cipőket, és kivételesen nem köszönnek egymásnak.
Az esti ima (Mááriv) alatt a Sirámok könyvét (tekercsét) énekeljük (Siralmak könyve vagy Jeremiás siralmai – מגילת איכה) panaszként az első templom lerombolásáról, illetve más vallásos költeményeket, elégiákat, gyászdalokat, melyek a zsidó történelem különböző időszakaiban keletkeztek és a zsidó tragédia korszakokon át tartó szenvedését és fájdalmát beszélik el. A költemények egy részét hagyományosan a reggeli ima közben szokás elmondani, emellett néhány közösség megismétli az Échá éneklését reggel is. A hagyományos Tórai hetiszakasz ilyenkor a Dövárim (Mózes ötödik könyve – דברים ) Deuteronomium 4:25-40 a Háftárá pedig Jeremiás 8:13-9:23, melyeket ugyanabban a hangnemben szokás énekelni, mint előző este a siralmakat.
A tálit (imasál) és tfilin (imaszíjak), melyek általában a reggeli ima alatt viseletesek, ilyenkor kivételesen a délutáni ima során kerülnek elő. A Minchá alatt mondjuk el azokat az imákat is, melyeket reggel kihagyunk.
A böjtöt befejező étkezés hagyományosan mellőzi a húst és a bort annak a ténynek az elismeréseként, hogy a templom égése folytatódott a következő napig. Végül a szomorúság, amely Tammuz 17 óta tart, a végéhez közeledik. A Sábát, amely közvetlenül Tisá beáv ot követi – azaz a mostani Szombat – elnevezése Sábát Nachamu, azaz „a vigasztalás szombatja”, mert a Háftárá a következő szavakkal kezdődik „nahamu nahamu ami” („Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet”, Jesájá 40:1).
A megnyugvás és vigasz eme periódusa azután elvezet egészen Ros Hásáná-ig, a zsidó újévig. Így van és így lesz ez a közösségek, a mi közösségünk életében is… A csapások után vigasz és megnyugvás következik.
Fenti dróse a következő angol nyelvű cikk fordítása és kiegészítése: „Tisha B’Av Rituals and Practices” MyJewishLearning.com
