Egy szabadkőműves tokaji rabbi Párizsban: kabbala és zsidó vallási reform

ONEG SÁBBÁT EST a Zoom-on május 7-én, pénteken 19 órakor

Vendégünk: LÁNCHIDI PÉTER művészettörténész

Házigazda: Kelemen Katalin rabbi

19 órakor gyertyagyújtás, ezután következik az előadás, s a program kidussal zárul. 

 

Egy szabadkőműves tokaji rabbi Párizsban:
kabbala és zsidó vallási reform

Az előadás egy eleddig nagyobbrészt ismeretlen tokaji származású rabbinak, David Rosenbergnek a júliusi monarchia (1830–1848) Párizsában készített nagyméretű kabbalista litográfiáját fogja taglalni, amin keresztül betekintést nyerhetünk egyrészt a rabbi vallási reform kérdésekben elfoglalt konzervatív nézeteibe, másrészt pedig a polgári reform tekintetében hirdetett haladó eszméibe.

Előadónk, LÁNCHIDI PÉTER a Ben-Gurion Egyetemen folytatja doktori tanulmányait. Kutatási területe a szabadkőművesség és kabbala, különös tekintettel a vizuális anyagok szimbolikájára. Az ELTE-n művészettörténet és esztétika szakon végzett BA tanulmányait követően Stockholmban és Heidelbergben szerzett MA diplomát judaisztikából. A Héber Egyetemen folytatott tanulmányokat követően 2017-ben kezdte el a Ben-Gurion Egyetem doktori programját. Korábban jogászként dolgozott Budapesten és Párizsban.

CSATLAKOZÁS A PROGRAMBA:
Időpont: 2021.05.07. (péntek) 19:00
Zoom link: https://us02web.zoom.us/j/86970965227?pwd=eXl6T3lPMzh3SE95a3BpRVV1Z1pIUT09
Meeting ID: 869 7096 5227
Passcode: 923640


Korábbi bejegyzés:

Következő bejegyzés: