Tu b’Svát a Szim Salommal

Tu bSvát és szombatfogadás 
február 14-én, pénteken 18 órakor a Kertész utcában
 
facebook esemény ► https://fb.me/e/4vnVTi5pz
 
A gyermekek számára az ünnephez kapcsolódó foglalkozással készülünk.
 
“Látták a fák, hogy az embereknek van újévük. Összegyűltek, és idézték a Tóra szavait: »Az ember a mező fája.« A fák és az emberek tehát hasonlatosak egymáshoz, így, ha az embereknek van újévük, ugyanez a fákat is megilleti. Miután a fák érvelése bölcsen hangzott, kérésük meghallgatására talált. Megkérdezték a fákat, milyen hónapban kívánják ünnepelni az újévüket. A válaszuk az volt, hogy miután szükségük van a vízre, legyen az újévük Svát hónapban, minek jelképe a “vízöntő”.”

Tu BSvát a zsidó hagyományokban szereplő négy újév egyike és ahogy ebből a kedves történetből is kiderül, szellemi tartalma mellett mezőgazdasági jelentősége is kiemelkedő. Izraelben ilyenkor már tavaszodik, rügyeznek a fák. A jó és bőséges termés reményében először cca. 500 évvel ezelőtt tartották meg az ünnepet Cfát városában, a széder menetét a Rabbi Ichák Luria nevével jegyzett Pri Ec Hadar írja le nekünk.

Tartsatok velünk egy izgalmas és ízletes Tu BSvát széderre, ahol gyümölcsökben, áldásokban, tanulásban és ínycsiklandozó ételekben gazdag este vár rátok!


Február 14-én várunk kicsiket és nagyokat szeretettel a Szombatfogadással egybekötött ünnepünkre.
 

Időpont: 2025.02.14. (péntek) 18:00
Helyszín: Szim Salom zsinagóga (VII., Kertész u. 32., földszint, 21-es kapucsengő)
 

Korábbi bejegyzés:

Következő bejegyzés: