Zsinagóga-helyzetünk

A Szim Salom közösség immáron húsz éve létezik és tölti be a zsinagóga hármas funkcióját: bét t’filá – imaház, bét midrás – tanház, bét kneszet – a gyülekezés háza. Ímhol a gyülekezet, az ima és a tanulás. De hol A HÁZ?

Hosszú évekig béreltünk sok szempontból problémás magánlakásokat. A Bálint Ház nagylelkűen befogadott minket, ahol közel három évig vendégeskedtünk, de a korlátozott lehetőségek miatt nem tudtuk saját zsinagógai funkcióinkat teljes körűen ellátni.

Így jutottunk el 2009 év végén oda, hogy hosszú távú bérleti szerződéssel egy arra alkalmas ingatlanban kezdjünk el kialakítani egy saját zsinagógát.

A Ráday utcában (IX. ker.) találtuk meg a megfelelő helyet, és a megbízható, kiszámítható tulajdonost.

2010 februárjára sikerült a felújítást befejezni, hat évig ez volt az otthonunk. (A felújítást az Oktatási és Kulturális Minisztérium vissza nem térítendő támogatásával tudtuk csak megvalósítani.)

2016 elejétől – mivel továbbra sem kapunk semmilyen állami vagy egyéb támogatást –  a bérleti díjat nem engedhettük meg tovább magunknak, így visszaköltöztünk a Bálint Házba, ahol készségesen, nyitottan fogadtak minket.

A közösség teljes nyugalmának érdekében azonban ismét szeretnénk majd saját helyet találni

Kérjük, hogy amennyiben lehetősége van a működésünket és jövőbeni  ingatlan bérlését vagy megvásárlását támogatni, jelezze ezt nekünk!