Az imént olvasott tórai szakasz [Mózes I. könyve 21:1-21] nagyon életszerű: az élet fény- és árnyoldalai együtt jelennek meg benne.
A történet a régóta vágyott gyermek csodaszerű megszületésével foglalkozik, majd az ebből kinövő, majdnem halálossá fajuló konfliktussal, melynek oka irigység, féltékenység, rivalizálás.
A konfliktus gyökere az Izsák születése előtti időkre nyúlik vissza, Ábrahám első fiának, Ismáelnak a fogantatási körülményeire [Mózes I. könyve 16. fejezet]. Sára, a hites feleség meddő – Hágár, az egyiptomi, az idegen rabszolgalány termékeny. Az egyiknek van valamije, ami a másiknak nincs; a cselekedetek fő mozgatórugója a valaminek a birtoklására, megszerzésére való vágy. (Szemléletes itt a héber etimológia: a kiná szó egyaránt jelent szerzést és irigységet.) Az anyaság itt nem spirituális tartalomként jelenik meg; nem az élet kontinuitását, a biológiai kreativitás aspektusát jelenti, hanem ellenkezőleg: a kórosan megnagyobbodott ego destruktív ereje mutatkozik meg: harc az (anya-) státuszért. A nyertes fél nem tudja elkerülni a dölyf és a megvetés csapdáját; ez pedig a vesztes bosszúját indukálja, aki addig gyötri riválisát, mígnem ő (a terhes Hágár) elszökik úrnője elől. Mi tud születni egy ilyen helyzetből? A viszály maga. Hallottuk a próféciát: Ismáel „…olyan lesz az emberek között, mint a vadszamár, keze mindenki ellen lesz, és mindenki keze ő ellene lesz…” [16:12]
De hol van mindebben Isten? Ismáel nevében, amely azt jelenti: ‘az Örökkévaló meghallgatta’ az anya gyötrelmét. Ő együtt érez, vigasztal, segít.
A narratíva folytatása egy klasszikus testvérféltékenységi szcenárió: az idősebb Ismáel nem bírja ki, hogy Izsák ünnepén a figyelem az ünnepelt felé fordul. Sára elkergeti az anyát és fiát, hogy „ne örököljön a szolgáló fia az én fiammal”. [21:10]
Ki az egyetlen szeretett, a kedvenc? Melyik a kedvenc feleség? Melyik a kedvenc gyerek? „Csak az enyém legyen a számomra legkedvesebb!” – örök emberi vágy ez. Ki akarjuk sajátítani szülőnket, szerelmünket, majd gyermekünket.
Vajon ki akarjuk-e sajátítani Istenünket is?!
Izsák a zsidó nép ősatyjává vált, Ismáel pedig az arab népévé. Az „Egyetlen”, az „Igazi” címkére igényt tartó monoteista vallások harmadik „versenyzője” a kereszténység.
Ezt a problémát tárgyalja Gotthold Ephraim Lessing, a német felvilágosodás zsidó drámaírója Bölcs Náthán című drámájában. Melyik vallást tudod a legjobbnak, a legigazibbnak? – teszi fel a kérdést Szaladin szultán a címszereplőnek. Náthán válasza: példázat a varázsgyűrűről. Hajdanán Keleten élt egy ember, akinek egy páratlanul becses, száz színben tündöklő, varázshatalommal rendelkező opálgyűrűje volt. „S ki bízott titkos erejében, Isten s ember előtt kedvessé tette azt.” A gyűrűt legkedvesebb fiára hagyta, s úgy rendelkezett, hogy az ő személyes döntése váljék örök szabállyá, s a varázsgyűrű mindenkori tulajdonosa váljék a ház fejévé. Sok idő múltán egyszer egy apának mindhárom fia egyformán kedves volt, így mindháromnak odaígérte a varázsgyűrűt. Élete végén két tökéletes másolatot készíttetett a gyűrűről, majd négyszemközt kinek-kinek adott egyet. Halála után a fivérek között kitör a viszály, mindhárom magáénak tudja az igazi varázsgyűrűt, s az ezzel járó kiváltságokat. Perre vivén az ügyet, a bölcs bíró igazság-próba elé állítja a fivéreket. Melyikük szereti legjobban a másikát – kérdezi, hiszen a gyűrű varázsereje alapján a legszeretettebb fivérnél van az igazi. Mindhárom fiú megbukik a próbán – mind csak saját magát szereti. A bölcs bíró tanítása ezek után így szól:
„Atyjától kapta ki-ki gyűrűjét?
Hát higgye hittel ki-ki: az övé
Az igazi. Atyátok, meglehet,
Egy gyűrű zsarnokságát már tovább
Házában nem tűrhette. S bizonyos,
Hogy mindhárom fiát szerette, s egyként
Szerette, s nem akart elnyomni kettőt,
Hogy egyiknek kedvezzen. Nosza hát!
Kövessétek megvesztegethetetlen,
Gáttalan áradó szeretetét!
Versengve igyekezzen gyűrűje
Varázshatalmát ki-ki megmutatni!”
Isten gáttalan, áradó szeretete: a cheszed, az Ő legfontosabb attribútuma a zsidó teológiában. Nekünk, az Ő képére teremtett, zsidó, keresztény és moszlim teremtményeinek az a feladatunk, hogy ezt az isteni képességet kimunkáljuk magunkban, s mi is sugározni tudjuk. Isten cheszedje olyan örökségünk, amely nem lesz kisebb attól, hogy az egyiptomi szolgáló fia is örököl belőle.
Ha tudjuk követni az Örökkévaló gáttalan, áradó szeretetét, ha tudunk tanulni a kisajátító szeretet – Szentírásunkban is pontosan ábrázolt és előrevetített – buktatóiból, akkor saját varázsgyűrűnk fényes opálköve valóban száz színben fog ragyogni.
