Az elmúlt hónapokban két izgalmas beszélgetésben is szembesültem tulajdonképpen ugyanazzal a kérdéssel. Egy korombéli, agnosztikus családban felnőtt zsidó származású ismerősöm felnőttkori spirituális igényét követve meglátogatott egy budapesti zsinagógát. Részt vett az istentiszteleten – mondta – de Istent nem találta ott. Őt ez a csalódása egy másik vallás felé vezette.
A másik eset egy – a saját zsidóságát felfedező, azzal ismerkedő fiatalember, aki a Zsidóság alapjai c. könyv elolvasása után azzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy ha lehántjuk a judaizmusról a kipát, a kásrutot, a mezüzét és a könyvben tárgyalt többi, életmódra, öltözködésre, külsődleges dolgokra vonatkozó fejezetet, akkor mi marad nekünk a zsidó vallás lényegeként? Vagy más szóval: hol van Isten a judaizmusban?
Válaszként mindkettőjüknek – és mindannyiunknak ezen az Újéven Martin Buber provokatív, de mélyen zsidós állítását idézem a Zsidó vallásosság című írásából.
„Isten nem azt akarja, hogy higgyünk Benne; se nem azt, hogy a létezéséről vitatkozzunk és megvédjük Őt. Isten egyszerűen meg akar valósulni rajtunk keresztül.”
Mik Isten „megvalósulási terepei”? Részben egyedi személyes kapcsolatunk Vele, részben közösségi létünk.
Gyakran mondjuk, hogy a zsidóság közösségi vallás. Isten „szent”-sége (kádos), unikális jellege tükröződik a zsidóság történelmileg meghatározó alapközösségeinek elnevezésében: a hitközség héberül ’k’hilá k’dusá’: szent közösség.
A közösség létfontosságával, erejével kapcsolatban az 1800 évvel előtti misnai tanítás: „Az Atyák bölcs mondásai” kemény paradoxonban fogalmaz: „Aki azt hiszi, hogy meg tud lenni mások nélkül, az téved. Aki azt hiszi, hogy mások nem tudnak meglenni őnélküle, az még jobban téved.”
Ezért most a két oldal közül a közösségivel foglalkoznék.
Ha ezt az absztrakt teológiai gondolatot: „Isten megvalósulása rajtunk keresztül” le akarjuk fordítani a saját nyelvünkre, akkor arra gondolhatunk, hogy isteninek érzett tulajdonságok, értékek bennünk, köztünk kifejeződnek, megjelennek. A – természetesen a teljesség igénye nélkül – eszembe jutó ilyen isteni értékekben elsősorban azt találtam közösnek, hogy van bennük valami önmagunkon túlmutató; átélésük, gyakorlásuk közben önmagunkat valami nagyobb egész részeként éljük meg.
Magamba nézve és mini-közvélemény kutatásom eredményeként elsőként a következő tulajdonságokat említeném: a nagylelkűség, a türelem, a sokszínűség, diverzitás elfogadása – hiszen Isten egész-ségében is a világ ezernyi színe, sokfélesége tükröződik.
Azután az ’Él cedek’: az isteni igazságosság attribútuma, amely a zsidó szemléletben a világ egyik nagy rendező elve, hiszen az arra való törekvést jelenti, hogy a világon minden ott legyen, oda kerüljön, ahol a helye van. E cél elérésében Isten partnereivé kell válnunk: „Cedek, cedek tirdof…” Keresnünk, űznünk, hajtanunk kell az igazságosságot – erre szólít fel bennünket az Írás. Ez azonban minden, csak nem egy „kényelmes parancs”. Bátorságot, aktivitást követelő, nagy energiákat igénybevevő, sokszor kockázatoktól sem mentes akciók ezek. Nekünk most vezetőségi, és egész közösségi szinten is kijut ebből az emberpróbáló nagy kihívásból: a másokat és minket is diszkrimináló, igazságtalan egyházügyi törvény kapcsán. Az utóbbi hónapok-hetek ezzel kapcsolatos stratégiai döntéseiben, lobbi-munkájában intenzíven tanuljuk „Isten megvalósítását rajtunk keresztül”. A „Kitől várjuk helyzetünk rendezését?” és a „Csak magunkért küzdjünk-e, vagy a többi, igazságtalanul diszkriminált vallási közösségért is?” nagy dilemmáira a rabbinikus judaizmus ma is érvényes bölcs tanítását sikerült vezérelvünkké tennünk: „Im én ání li, mi li? V’chiseáni l’ácmi, me áni? Ha én nem vagyok magamért, ki lesz értem? De ha csak magamért vagyok, mi vagyok akkor?”
Az ’együtt magunkért és másokért’ szintet követik az „együtt másokért” c’dáká akciók. Amikor tavaly ősszel a Szim Salom süti-árveréssel járult hozzá a Hospice ház korszerűtlen ablakainak kicseréléséhez, így segített a haldokló idős emberek életminőségének javításában. Akár süti-sütőként, akár vásárlóként, akár szervezőként, akár hírverőként vettünk részt ezen az eseményen, mindannyian megéltük akkor a Sehina szívmelengető jelenlétét – bennünk, közöttünk.
Hamarosan újból átélhetjük ezt a felemelő érzést, hiszen szukotkor szegény rászoruló családok támogatására ételosztó akciót szervezünk az ezen a területen igen gyakorlott és eredményes Krisna-tudatúak vallási közösségével együtt – a Világvallások Egyeztető Fórumán belüli vallásközi akció keretében.
És végül még egy – az egyik legalapvetőbb – isteni tulajdonságunk: az egyensúlyteremtés képessége. A judaizmus két fő területe – rabbinikus műfajként, megközelítési módként, gondolkodási módszerként is – a halacha (azaz a jog, a szabályok) és az agada (azaz a mese, a narratíva). E kettő közötti kapcsolat, e két terület egyensúlya a Szim Salom jelenlegi korszakában rendkívül aktuális, eleven témává vált.
„A halacha azt az erőt képviseli, amely életünket egy meghatározott minta szerint rendezi, ez egy formatív erő. Az agada az embernek az a szüntelen kereső útja, amely gyakran ellenáll bármiféle korlátozottságnak. A halacha az élet racionalizálása és sematizálása, meghatároz, elkülönít, mértéket és határokat állít, az életet egzakt rendszerré teszi. Az agada azzal foglalkozik, ami Istennel, más emberekkel, a világgal való kapcsolatunkban kimondhatatlan. A halacha a részleteket tárgyalja, minden parancsolatot külön, az agada az élet, a vallásos élet teljességét. A halacha a törvénnyel foglalkozik, az agada a törvény értelmével. A halacha a pontosan kifejezhető dolgokkal foglalkozik, az agada egy kifejezésen túli birodalomba szólít minket. A halacha arra tanít, hogy hogyan hajtsuk végre a mindennapi cselekedeteket, az agada azt mondja meg, hogy hogyan vegyünk részt az örök drámában. A halacha tudást ad, az agada lelkesültséget. A halacha előír, az agada javasol, a halacha ítélkezik, az agada inspirál, a halacha pontosan körülírt, az agada célzatos.
Azt állítani, hogy a judaizmus csak halachából áll, ugyanolyan téves, mint azt állítani, hogy csak agadából. A judaizmus lényege e két terület egymásba szövődése. A halacha agada nélkül halott, az agada halacha nélkül szélsőséges.”
(A.J. Heschel: Halacha és agada)
Nagylelkűség, türelem, a sokszínűség elfogadása, az igazságosságért való küzdelem, a rászorulók támogatása, a szabályok és az érzések közötti egyensúlyra való törekvés. Ahol ezek az értékek egy közösségben jelen vannak, ott Isten kívánsága teljesül, ott „Isten megvalósul rajtunk keresztül”.
