Parasánkban, a Ki távó hetiszakaszban (5Mózes 26:1–29:8) a Tóra egyik legmonumentálisabb jelenetének lehetünk tanúi: még mielőtt Izrael gyermekei belépnének az Ígéret Földjére, Mózes fölsorakoztatja őket két egymással szemben álló hegyre, Gerizim és Ébál magaslataira (ezek a mai Palesztina északi részén, Nablusz városa mellett találhatóak, ajánlom túrázáshoz, gyönyörű róluk a kilátás). A két hegyre felmászó hat-hat törzs több tíz/százezres tömegét aztán felváltva áldják és átkozzák a kohanitákat és a kohaniták által körbefogott Frigyládát körülölelő leviták.
A parasa a hangsúlyt a „fenyegetésre” helyezi, a legválogatottabb brutális képeket kapjuk az egyik alternatív jövőről, ami akkor vár ránk, ha elfordítjuk arcunkat Istentől. Van itt fejünkre növő idegen, fogolysors, saját gyerekét megfőző anyuka, kibelezett testek az utcán: az elbeszélésben a tragédia az egyént éppúgy érinti, mint kisebb közösségét és az egész zsidóságot. Erről a magunkfajta hippi-lelkek aligha tartanának szívesen drósét. Viszont az elhangzott átkokból ki lehet hámozni, hogy hogyan áldották meg a leviták a törzseket, mik a pozitív micvák, mik az elvárások a zsidósággal szemben, mik azok, amiért szép jövő vár a zsidóra. Ezek közül az egyik – 5Móz 27:19 alapján –, a צדקה (c’daka), a jótékonyság különösen aktuális Elul hónapjában…
A צדקה (c’daka) szó gyöke צ.ד.ק, ami lecsupaszítva annyit jelent: igazságot tenni. Pár héttel ezelőtt olvastuk a Sof’tim hetiszakaszban: צדק צדק תרדף, igazságot, igazságot kutass (D’várim 16:20) – megismételt, hangsúlyozott „igazság”. S nem elég csak ülni és várni a lehetőséget a jótettre: kutatni kell, azaz kezdeményezni. Nem véletlenül tanuljuk ezt a rendkívül erős sort Elul hónapjában, ez ugyanis többek között az anyagiakról való lemondások hónapja.
Elul elseje a zsidóság talmudi négy újéve közül az egyik – a tized újéve, csordáink tizedének a papoknak való befizetésének ideje. Nem véletlenül került ilyen szorosan a következő újév, Tisri elseje, az általános újév elé, amikor – a Misna szavaival élve – „a világba belépők seregként haladnak el az Örökkévaló színe előtt, hogy megítéltessenek”. (Ros Hásáná 1:2) Aligha akad olyan, aki a félelmetes napok seregszemléje előtt merne lógni a tizeddel; Isten, ahogy a zsoltáros mondja, „figyel mind a tettekre.” (Zsolt 33:15)
Rendben, mi nem tudjuk a csordánk tizedét beszolgáltatni a papoknak – valószínűleg néznének is a Szim Salom kohénjei és levitái ill. spirituális vezetői, ha a többiek kecskékkel állítanának be a zsinagógába adományként. Van viszont fizetésünk. Soha időszerűbb alkalom, mint most, fölajánlani közösségünk számára azt, amiről le tudunk mondani, legyen az akár bor kidusra, akár chala, akár pénzösszeg. Én a magam részéről odaadom a jesivámtól kapott ösztöndíjam maradékát – négy számjegyű összeg – a Szim Salomnak, hogy ne csak a levegőbe beszéljünk. Nota bene: mi csak ideiglenesen használjuk az individualista önámításunkban magunkénak vélt tárgyakat, azok valójában mind az Örökkévalóéi. Nem véletlenül mondja a Tóra-tudós Jézus a hozzá segítségért forduló gazdag ifjúnak, hogy a tökéletességhez le kell tudnia mondani a vagyonáról (Máté 19:21), és a Korán sem ítél másképp, amikor a jócselekedeteken át látja az utat a mennyországba. (18:46)
Teljesen koherens ez azzal, amit Simon, a Cádik mond: על שלושה דברים עומד העולם על התורה ועל העבודה ועל גמילות חסדים „Három dolgon áll a világ: a Tórán, az istenszolgálaton és a jócselekedeteken.” (Pirké Ávot 1:2) Három megnyilvánulása ez az Örökkévalóval való kapcsolatunknak: a תורה (tora) során Isten beszél hozzánk, עבודה (avoda) alatt ő veszi fel a passzív szerepet, hallgat bennünket – de mindennél fontosabb az, hogy mi ennek a hallgatás-beszélésnek az eredménye, ezt pedig a גמילד חסדכים (gemilut haszadim), az igazságos tettek mentén ítélhetjük meg, abban, hogy mennyire sikeresen tudjuk utánozni Istent kegyelmességében. S ennek az imitatio deinek egyik fajtája a c’daka: ahogy Isten öltözteti Ádámot és Évát, úgy öltöztessük mi a Szim Salomot és a magyarországi egaliter zsidóságot. Szükség van rá.
A Gemarában rabbi Kruszpedáj meséli rabbi Johanán nevében a következő tanítást, amit mindannyian jól ismerünk (Ros Hasana 16b): három könyv áll nyitva Újévkor [az Örökkévaló előtt]: a teljesen gonoszaké, a teljesen jóké, és az átlagos embereké. A teljesen jók azonnal feljegyeztetnek és az életük biztosítva van számukra; a teljesen rosszak azonnal feljegyeztetnek, és pusztulás vár rájuk, az átlagos emberek sorsa pedig Újév és az Engesztelés Napja között dől el. Ha sikerül bebizonyítaniuk, hogy érdemesek rá, életre lesznek beírva, ha nem, pusztulásra.
Hát, rajta! – egy módját most fölvázoltam annak, hogy pozitív irányba billentsük el a mérleg nyelvét. Kívánok mindannyiotoknak jó bepecsételést 5774-re!
Sábát sálom.
